A legősibb erdő a mai New Yorkban volt

386 millió éves fafosszíliákat találtak.

[Farmosi Nóra] publikálva: 2019-12-20 07:47:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A fafosszíliák egy olyan hatalmas erdőnek lehettek a részei, mely egykor New York és Pennsylvania államok határain is túlnyúlhatott.


A Cardiff Egyetem és a New York Állami Múzeum kutatói 10 éve indították el a New York-i Hudson-völgy feltárását, mely során több, mint 3000 négyzetméter őserdőt azonosítottak. A megtalált kövesedett maradványok között voltak azok a fafosszíliák, melyek korát 386 millió évre becsülik, ezáltal pedig a leletek a világ legrégebbi fafosszíliáinak címét is elnyerték. A fafosszíliák 2-3 millió évvel lehetnek idősebbek, mint a korábbi, legrégebbinek kikiáltott leletek. Cairo város mellett, egy elhagyatott kőbányában találták meg őket és egykor részei lehettek annak a hatalmas őserdőnek, melynek területe New York és Pennsylvania államok határain is túlnyúlt. Mivel mellettük halfosszíliákat is találtak, a tudósok arra következtettek, hogy az erdőt elönthette a víz. Így pusztulhattak ki a fák.

A devon földtörténeti időszakból származó erdőből eddig két fafajt azonosítottak egy harmadik vizsgálata pedig jelenleg is zajlik. A kutatók egy hosszú gyökérképződményt is találtak, melynek kialakulása a növények vízellátását alakította át. "Ez egy ősi erdő az idők kezdetéről, abból a korból, amikor a bolygó zölddé változott és az erdők kezdtek általános részei lenni a Föld ökoszisztémájának - írta Dr Chris Berry, paleobotanikus a Current Biology-ban megjelent tanulmányban. A professzor szerint a leletek segíthetnek jobban megérteni, hogyan fejlődtek ki a fák és hogyan kezdték el feldolgozni a szén-dioxidot. Az sem kizárt, hogy később még régebbi leletekre bukkannak, a paleontológia ugyanis tele van meglepetésekkel - mondják a kutatók.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Próbálják menteni Amazóniát

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Húsmentes svéd húsgolyó
Új verzióval erősít az IKEA
PÉNZTÁRCA
Nagyon bíznak a Balatonban
A Residence Hotels 10 százalékos árbevétel-növekedést vár
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Egy kis ékszerdoboz a Ljubljanica partján
Emonától Ljubljanáig, a szlovén fővárosig
RECIKLI
Elkezdték kiemelni a Szőke Tiszát
1917-ben még IV. Károlynak hívták

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--