Fájdalmas arcok, magukra hagyott házak

Kiállítás a felvidéki kitelepítésekről

[Kail] publikálva: 2018-04-13 15:53:00 | Nyomtatásprint

hírkép

1947 április 12-én gördült ki az első, kitelepített magyarokat szállító vonatszerelvény a Felvidékről. Erre emlékeztek Budapesten a Magyarság Házában. A családokat szétszakító és otthonuktól megfosztó, bő hét évtizeddel ezelőtti eseményekről kiállítást is rendeztek.


A felvidéki kitelepítettek napján Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója köszöntötte az emlékezőket. Elmondta, hogy 1945-ben, a 2. világháború után egyből megkezdődött a szlovákiai magyarság fokozatos és módszeres megfosztása jogitól.  85 ezer és 110 ezer között van azoknak a száma, akiket 1947 és 1949 között kitelepítettek egykori lakóhelyükről. 2012-ben a Magyar Országgyűlés ellenszavazat nélkül megszavazta, hogy április 12. lesz a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja.

A történelmi hátteret Duray Miklós, a Szövetség a Közös Célokért elnöke ismertette, aki saját, illetve családja emlékeit is megosztotta hallgatóival. Elmondta: először azokat a magyarokat telepítették ki, akik 1938 után költöztek vissza szülőföldjükre, ekkor csaknem 40 ezer magyarnak kellett elhagynia az otthonát. Az 1945 augusztusában tartott potsdami konferencia előírta Csehszlovákiának és Magyarországnak, hogy az ügyet kétoldali megegyezéssel rendezzék. Ennek hatására 1946-ban kötötték meg a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezményt, melynek jegyzékében 185 ezer felvidéki magyar szerepelt – ebből 75 ezer hagyta el lakóhelyét 1949 júniusáig.

Csallóközi Zoltán miniszeterelnök-helyettesi főtanácsadó arról beszélt, hogy a most kiállított képeken tükröződik mindaz a fájdalom, amit az emberek éreztek, amikor elszakadni kényszerültek otthonaiktól. Fájdalmas keresztek, fájdalmas arcok, magára hagyott házak jelennek meg a képeken. Kiemelte Kelemen Dénes Lehel Úton című művét, amelyen csak lábak és bőröndök láthatók a bizonytalan jövő és a kilátástalanság kifejezéseként.

A tárlaton bemutatott alkotások a családtörténetek, a kitelepítések, a meghurcoltatás, a jogfosztottság és a kollektív bűnösség témáját dolgozzák fel. A műfajok változatosak: a több mint 40 művész festményekkel, grafikákkal,  tollrajzokkal, installációkkal, szobrokkal és digitális alkotásokkal mesél. A Somorján és Pozsonyban már bemutatott kiállítást május 9-ig láthatjuk Budapesten, a Magyarság Házában, a Szövetség a Közös Célokért és a Pozsonyi Magyar Galéria szervezésében.

A felvidéki kitelepítettek emléknapjára más programokkal is emlékezett a Magyarság Háza: Simon Attila történész előadásával és Hollós László dokumentumfilmjével. Az utóbbi, melynek címe Emberek az embertelenségben – Két hazát adott végzetünk? arról szól, hogy a II. világháború vége csak a győzteseknek hozta meg a nyugalmat. Még tízmilliók számára folytatódott a rettegés, a törvényen kívüliség állapota. Sokan voltak, akikre jogos felelősségre vonás várt, de a túlnyomó többséget csupán kollektív bűnösség elve alapján telepítették ki, elsősorban azért, hogy a vagyonukat megszerezzék. Mint a felvidéki magyarokat 70 évvel ezelőtt.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



560 éve a Duna jegén

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Sokezer poronty megmenekül
Alagút a békamenetnek
PÉNZTÁRCA
Online gyűjthetnek adományokat
Pályázatok civil szervezeteknek
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Semjén Zsolt megújította a csárdást
Világrekord Gyergyószentmiklóson
RECIKLI
Szemét támadja Pekinget
18 ezer tonna szemét a kínai fővárosban

Itt jártunk: Velence

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Pucéron kampányolt a professzor asszony

A Brexit meztelenné tesz

2. Meghalt a híres csók háborús hőse

Öröm vagy szexuális zaklatás?

3. Sporttörténeti per kezdődött

Indulhat-e a nők között Semenya?

4. Hogy lett Párizs a szerelem városa?

Nászutasok a prostik nyomában

5. A Valentin-nap sötét múltja

Kecskevér, bőrkorbács és meztelen rohangászás

6. Pikáns fotókkal zsarolják Jeff Bezost

Miért került célkeresztbe a világ leggazdagabb embere?

7. Pucéran Párizsban

Meztelen volt a közönség a színházban

8. Zaklatta, levágta hát a péniszét

Bosszú Indiában

9. Parlamenti szex a mosdóban

Okostelefonra vették a képviselői pásztorórát

10. Megfogta-e a püspök az énekesnő mellét?

Mutatjuk, mi történt

Műsoraink
2019.02.22. 18:35 Világszám - Inforádió
Bali
2019.02.23. 10:05 Világszám - Inforádió
Indonézia
2019.02.24. 10:35 Világszám - Inforádió
Bali ism.
Közösség
Nap pasija

A maláj tigris

Szófelhő / Archív
--