Grace, mint nyomozó!

Kiválóan diplomázott

[Ujvári] publikálva: 2018-09-27 11:50:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Debra Lynn Messing amerikai színésznő számára az ismertséget az NBC Will és Grace című sorozat hozta meg, amiben címszerepet játszott.


A New York-i Brooklyn-ban született Messing zsidó származású, ősei Lengyelországból és Oroszországból emigráltak az Egyesült Államokba. Már gimnáziumi évei alatt számos produkcióban játszott és énekelt. Szülei - miközben ösztönözték, hogy álmát megvalósítva színésznő legyen, - arra kérték, hogy, mielőtt a pályára lépne, végezze el a bölcsészettudományi tanulmányait az egyetemen. Ezt meg is tette, jeles diplomát szerzett a Brandeis Egyetemen, ahol a felvett kurzusainak háromnegyede nem színjátszás volt.

A diploma megszerzését követően, különböző szerepekben tűnt fel, számos televiziós sorozatban játszott, míg ügynöke meg nem mutatta neki a sikert meghozó Will és Grace forgatókönyyvét. Alakításáért bezsebelt hat Golden Globe díjat és öt Primetime Emmy-díjat, amivel a főműsoridőben sugárzott amerikai televíziós műsorokat jutalmazzák. Legutóbb, a Keresés című mozifilmben tűnt fel, amiben Rosemary Vick nyomozó szerepét kiválóan alakította.

Photo: James White

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Saját sminkmárkát szeretne

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Lázadni virágültetéssel is lehet
Hallott már a gerillakertészetről?
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Őskori közösségi háló
Már 300 ezer éve is megvolt

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--