2024 rekordév lehet a turizmusban

Az első negyedéves számok alapján

[Farmosi Nóra] publikálva: 2024-05-10 00:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az év első három hónapjában 7,1 millió vendégéjszakát könyvelhettek el a magyarországi szálláshelyek, amely 14 százalékkal haladta meg a tavalyi negyedéves számokat. A Magyar Turisztikai Ügynökség csütörtöki közleménye szerint az első negyedéves számok alapján rekordév lehet az idei.


A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint Budapest mellett valamennyi turisztikai térségben jelentősen nőtt a szálláshelyek forgalma. A térségek közel felénél kétszámjegyű volt a növekedés. A legnagyobb, 32 százalékos bővülést a Sopron-Fertő térségében regisztrálták, de a Balatonnál is közel 20 százalékos forgalomnövekedést tapasztalhattak a szálláshelyek.

 

A NTAK adatai alapján a vendégéjszakák mellett a vendégek száma is jelentősen nőtt. Január és március között 2,9 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre. Számuk 18 százalékkal nagyobb, mint 2023 első három hónapjában.

Az MTÜ kiemelte, a vendégek több mint fele belföldi utazó volt, vagyis több mint másfél millió honfitársunk indult pihenni az év első három hónapjában, 14 százalékkal többen, mint egy évvel korábban, és összesen 3,3 millió éjszakát töltöttek a hazai szálláshelyeken. A vidék szálláshelyeinek zömét ők foglalták le, ugyanis a vendégéjszakák 72 százaléka származott a hazai turistáktól.

A külföldi vendégek száma az előző évhez képest közel negyedével bővült, a szálláshelyek forgalmának közel felét ők biztosították. Márciusig 1,4 millió külföldi 3,7 millió vendégéjszakát töltött Magyarországon. A külföldi szálláshelyi forgalom 16 százalékkal haladta meg a tavalyi értéket. Németországból 317 ezer, az Egyesült Királyságból közel 300 ezer, míg Olaszországból 276 ezer turista érkezett ebben az időszakban. Összességében minden országos negyedéves szálláshelyi mutató kapcsán elmondható, hogy meghaladja a 2019-es számokat - írták.

Budapestre 1,2 millió vendég érkezett január-márciusban, 23 százalékkal több, mint 2023 azonos időszakában. A vendégéjszakák száma 3 millió volt a fővárosban, ez 14 százalékkal múlja felül a 2019. évi eredményeket. A vendégek jelentős részét a külföldiek adták Budapesten.

A vidéki Magyarországon 1,7 millió vendég foglalt szállást, az egy évvel korábban mértnél mintegy 15 százalékkal többen. A vendégéjszakák száma 13 százalékkal növekedett az előző évi időszakhoz képest. A szálláshelyek forgalma alapján legnépszerűbb térség az első negyedévben is a Balaton volt 877 ezer éjszakával, ezt követte a Mátra-Bükk (463 ezer) és Budapest környéke (450 ezer). A legnagyobb mértékű, az országos növekedés átlagát is jelentősen meghaladó ütemű forgalombővülést ugyanakkor a Sopron-Fertő (32 százalék), Debrecen és térsége (30 százalék), valamint Bük-Sárvár (28 százalék) ért el. A legnépszerűbb települések a fővárost követően valamennyien fürdővárosok voltak: sorrendben Hévíz, Hajdúszoboszló, Bük, Zalakaros és Sárvár.

Országszerte 60 százalékban szállodákat vettek igénybe az utazók, a magán- és egyéb szálláshelyeket pedig 27 százalékuk választotta. Vidéken ugyanakkor a hotelek részesedése ennél nagyobb, 63 százalékos volt. A kereslet élénkülését az is jellemzi, hogy a vidéki Magyarországon valamennyi szállodakategóriában magasabb volt a kapacitás-kihasználtság, mint egy éve ilyenkor.

A szálláshelyek összesen közel 160 milliárd forint bevételt könyvelhettek el, ami 2023 első negyedévéhez képest 17 százalékos növekedést mutat. A vendéglátóhelyeken 404 milliárd forintot költöttek a vendégek, ez a tavalyi év adataihoz viszonyítva 13 százalékos emelkedést jelent.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Ecuadorba menne? Ezt tudnia kell!

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Felhőszakadás Budapesten
Újpesten már már tragikus helyzet
PÉNZTÁRCA
Már nem érjük be bármivel
Igényesebbek lettek a magyar vevők
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Mezőkövesd fejlesztésekkel készül a szezonra
Ezért érdemes Matyóföld szívébe utazni
RECIKLI
Világklasszis hegyi futó egy lapos országból
Szabó Sándorral kihívásokról, veszélyekről és rajongásról.

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.09.27. 18:35 Világszám - Inforádió
Miami
2024.09.28. 10:05 Világszám - Inforádió
Florida
2024.09.29. 10:35 Világszám - Inforádió
Miami ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--