Gyökerek a Sziget Nagyszínpadán

Egyre több nagy név jelenti be érkezését

[szorenyi.p] publikálva: 2012-05-24 11:31:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Nagyszínpadon landol majd legújabb albumával a Maxďmo Park s szintén erre a helyszínre bérelt helyet a többszörös Grammy-díjas The Roots.


Régóta várt és előreláthatólag idén júniusban megjelenő legújabb stúdióalbumával, a The National Health-szel érkezik az Egyesült Királyságból a Szigetre a Maxϊmo Park. A kétezres évek elején feltűnt, majd az évtized közepén befutott csapat a brit zenekarok elitjéhez tartozik. Igazán rutinos, a színpadon mindig elsőrangú teljesítményt nyújtó, fáradhatatlan bandáról van szó, több millió eladott lemezzel a hátuk mögött.

Már biztos, hogy a Sziget vendége lesz a több mint húsz éve aktív, többszörös Grammy-díjas amerikai zenész kollektíva a keleti partról, azaz a The Roots, akik bravúrosan ötvözik egymással az előzenét és a hiphopot. 2012-ig bezárólag tíz izgalmas stúdióalbumuk jelent meg, és számos kiemelkedő szakmai díjjal ismerték el munkásságukat, közönségük mégis világszínvonalú élő produkciójukat imádja a legszenvedélyesebben, melyek a hiphop, a rock, a pop, a jazz, a soul és a multieklektikus jam sessionökért rajongók igényeit egyaránt kiszolgálják.

Elvetemült, látványos és hajmeresztő performanszairól híres berlini punk kollektíva a Bonaparte szintén szigetel idén. Több színészt, táncost és zenészt a színpadon felvonultató, hallatlanul bizarr és meghökkentő karneváli show-jukkal évek kedvelt fellépői a Európa nagyfesztiváljainak. Eddig két nagylemezük és ugyanennyi remix-albumuk jelent meg, nemrégiben pedig egy nagyszabású live anyaggal, a 0110111 - Quantum Physics & A Horseshoe-val jelentkeztek.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Döglött kacsák a Városligeti tóban
Még nem tudják, hogy miért pusztult el 14 vadkacsa
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Mától könnyebb Ausztriába menni
Sinopharm igen, Szputnyik nem
RECIKLI
Bekeményít az IKEA
Nincs több egyszer használatos

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.10.10. 18:35 Világszám - Inforádió
Orosz éjszakai élet I.
2025.10.11. 10:05 Világszám - Inforádió
Orosz éjszakai élet II.
2025.10.12. 10:35 Világszám - Inforádió
Orosz éjszakai élet I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--