Havazik - Ausztriában ágyúzzák a pályákat

Kezdődhet a síszezon a magyaroknak is

[szorenyi.p] publikálva: 2012-10-29 10:53:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Itthon csak az erdőben maradt meg némi hó - MTI Fotó: Varga György

Szakad a hó Ausztriában is. Így már az alacsonyabb pályákon is lehet majd a hétvégén síelni. Mivel sok helyen bőven mínusz 10 fok alatt van a hőmérséklet dolgoznak a hóágyuk - írja a sielok.hu.


A hirtelen jött mínuszokat minél több síterep igyekszik kihasználni, most már nem az a kérdés, hogy hol kapcsolták be a hóágyúkat, hanem az, hogy hol nem. Vorarlbergtől Salzburgon keresztül egészen a határ közelig egyre több helyen üzemelnek a hóágyúk. Korai, tömeges szezonstartra azért ne számítsunk, a legtöbb síparadicsomban ún. hódepókat (hódombok) készítenek, amik túlélnek egy esetleges későbbi felmelegedést és a november végi, december eleji szezonkezdéskor szétteríthetők a lejtőkön.

Természetesen, mint mindig most is vannak olyanak, akik azért megpróbálják a korai nyitást. Planai, Hauser Kaibling és Reiteralm is november elsején szeretne kinyitni. Ennek érdekében mindent megtesznek és gőzerővel dolgoztatják a sok száz hóágyút. A határ közelben többek közt Stuhleck gyárt technikai havat, elsősorban a Steinbachalm környékén.

A legtöbb hó a gleccsereken esett, átlagban 20-30 cm, 10-15 cm-t várnak 2000-2500 méter feletti régiókban. Másutt azonban meglehetősen kevés hó hulott; a karintiai Heiligenbluton a völgyben 1-2 cm, ami napközben szinte teljeséggel elolvadt; szintén kevés hó esett a határ közelben, Schneebergen is csak pár centi hó fedi a hegyoldalakat, bár legalább hideg van.

Keddtől naposabbra fordul az időjárás, a következő front szerdán és csütörtökön okozhat a déli területeken és a Tauern hegységben felhősödést és csapadékot, 2500 m felett 10 cm friss hóval. A következő nagyobb hidegfront még bizonytalan, de az időjárási modellek szerint jövő hét elején érheti el Ausztriát.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Ünnepek a Magas-Tátrában

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Le akarták csapolni a Balatont
Most meg alacsony a vízállás
PÉNZTÁRCA
Bizakodhat a szállodaipar
Nőtt a vendégéjszakák száma a hotelekben
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ha nem akar autót látni nyaralás közben
Három gyönyörű sziget, ahonnét kitiltották őket
RECIKLI
861 kilométer műanyag palackokon
Környezetvédelmi tutaj Lengyelországban

Itt jártunk: Finnország

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

2. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

3. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

4. Ő a legszexibb pasi az idén

Legalábbis a People magazin szerint

5. Napóleon-szakértő volt, szeretőt gyilkolt

Egy fiatal lány testrészei voltak a hátizsákjában

6. Újabb erőszakolási vád Polanski ellen

Az eset állítólag 44 évvel ezelőtt történt

7. Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

8. Lekapcsolták a pedofil oldalt a dark weben

Több száz gyanúsított van

9. 4500 dollárért kelt el Eva Braun bugyija

A legabszurdabb 2. világháborús árverési tárgy

10. Gyereklánnyal szexelt, három évet kapott

Szabolcsban történt, a kislány visszaszökött hozzá

Műsoraink
2019.12.06. 18:35 Világszám - Inforádió
Finnország I.
2019.12.07. 10:05 Világszám - Inforádió
Finnország II.
2019.12.08. 10:35 Világszám - Inforádió
Finnország I. ism.
Közösség
Nap lánya

Dorina igazi vadóc nagy tervekkel

Szófelhő / Archív
--