Nem tudnak marcona harcost csinálni belőle

Sokat dob az Elrabolva című amerikai sorozaton

[superadmin] publikálva: 2018-03-27 01:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az elmúlt napokban már többször írtunk egy 2017-ben indult, és már a harmadik évadánál tartó amerikai tévésorozatról, mégpedig azért, mert gyönyörű hölgyek szerepelnek benne. Az Elrabolva sztárjai közül most Monique Gabriela Curnen (48) következik, akivel talán igazságtalanok is vagyunk, hiszen a különleges latin szépséget már korábban be kellett volna mutatnunk a nagyérdemű közönségnek.


A filmbéli Bekka Vlasik egy különleges kiképzésben részesült amerikai rendfenntartó, aki nemcsak bátorságával és keménységével tűnik ki a többiek közül. Bár megpróbál idomulni a film többi marcona harcosához, de a mindenen átütő szépségét sem dramaturgiával, sem sminkkel, jelmezzel nem lehet elfedni. Így aztán nem csak a nézők lelkesednek, amikor Monique feltűnik a képernyőn, hanem a sorozatban szereplő megátalkodott bűnözők is. Csak míg a mi örömünk felhőtlen lehet, addig Amerika bűnözői jobb, ha rettegnek, mert a latin szépség tőle nem várt keménységgel és ügyességgel csap le rájuk az Elrabolva című sorozat epizódjaiban.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Csokifesztivál mézzel, eperrel
Nem bírtam nasi nélkül távozni
PÉNZTÁRCA
Olcsóbb lett a vonatjegy Magyarországon
15 kisebb vasútvonalat érint a változás
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Sóher japánok - Már a Fuji sincs ingyen
Pénzt kérnek a turistáktól a hegy megmászásáért
RECIKLI
Pszichológus és hulladékhasznosítás
A háztartási és városi hulladékok újraértelmezése

Itt jártunk: Bali

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

2. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

3. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

4. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

5. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

6. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

7. Ő a legszexibb pasi az idén

Legalábbis a People magazin szerint

8. Napóleon-szakértő volt, szeretőt gyilkolt

Egy fiatal lány testrészei voltak a hátizsákjában

9. Újabb erőszakolási vád Polanski ellen

Az eset állítólag 44 évvel ezelőtt történt

10. Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

Műsoraink
2020.01.24. 18:35 Világszám - Inforádió
Bali
2020.01.25 10:05 Világszám - Inforádió
Kambodzsa
2020.01.26. 10:35 Világszám - Inforádió
Bali ism.
Közösség
Nap lánya

Camila Cabello

Szófelhő / Archív
--