Hetekig eltarthat a mentés

Csapdába esett két lengyel barlangász

[Kail] publikálva: 2019-08-19 13:55:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Több mint két tucatnyian próbálják meg kiszabadítani azt a két barlangászt, akik a hétvégén Lengyelországban, a Tátra egyik barlangjában kerültek a víz fogságába.


A Wielka Sniezna-barlang a Tátra leghosszabb és legmélyebb barlangja. A barlangászok szombaton estek csapdába, mikor egy szűk járatot elárasztott a víz. Expedíciójuk más tagjai értesítették a mentőket.

A mentésben résztvevő szakemberek elmondták, hogy egyelőre nem sikerült kapcsolatot teremteni a bent ragadt barlangászokkal. A tervek szerint robbantással akarnak utat nyitni nekik a feszín felé - számolt be róla vasárnap a BBC News.

"Az egyetlen lehetőség, hogy elérjük őket, ha egy sor bonyolult robbantást hajtunk végre" - nyilatkozta Jan Krzysztof, az önkéntes tátrai kutató és mentőcsapat vezetője. Hozzátette: rendelkezésre állnak a szükséges felszerelések, de az akció hosszabb időt vesz igénybe, napokba vagy akár hetekbe telhet, amíg sikerül eljutniuk a csapdába esett barlangászokhoz.

A mentőakcióban szlovák szakemberek is részt vesznek, a kutatás azonban a mentők számára is veszélyes az áradások miatt.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Gyilkosság a barlangban

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Mit csinálnak a felesleges élelmiszerrel?
Szembeszálltak a pazarlással
PÉNZTÁRCA
Csak 15 ezer fölött kér pin-kódot
Áprilistól így is csökken a fertőzésveszély
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Magyar Borok Útja Rallye - 1. nap
Galyatetőre érkeztek a versenyzők
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--