Hétfőn visszakapjuk a Keletit

Mit végeztek a két hét alatt?

[Kail] publikálva: 2019-05-24 14:44:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A hétvégén befejeződik a kéthetes karbantartási munka a Keleti pályaudvaron, május 27-én, hétfőn újraindulhat a menetrend szerinti vonatközlekedés - jelentette be Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója pénteken az eddig elvégzett munkákat bemutató sajtótájékoztatón, Budapesten.


Kiemelte, hogy az elvégzett munkáknak is köszönhetően javulni fog a pályaudvar szolgáltatási színvonala, a menetrendszerinti közlekedés és az eddigieknél jobban el lehet majd kerülni az esetleges üzemzavarokat. A Keleti pályaudvarra naponta 400 vonat érkezik és indul, évente 12 millió utast szolgál ki - tette hozzá.

A Keleti pályaudvar kéthetes karbantartása során újraaszfaltozták az utasforgalmi területeket a csarnok egész területén, és modern ledes utastájékoztató kijelzőfalat alakítottak ki, korszerűsítették a térvilágítást, lebontották a korszerűtlen büféket, pavilonokat. A pályaudvar teljes hálózatán javították a vasúti pályát, és elvégezték a szükséges beavatkozásokat a felsővezetéki hálózaton. Még az idén megújítják a Keleti pályaudvar vizesblokkjait is.

A MÁV-csoport a társaság számára rendelkezésre álló európai uniós forrás átcsoportosítására tett javaslatot a kormánynak, szeretnének egy új, korszerű utascentrumot kialakítani már a jövő évben az aluljárói szinten, ahol egyebek közt nemzetközi és belföldi jegypénztárat hoznának létre.

A Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret a belvárossal összekötő kötöttpályás közlekedésről szólva Homolya Róbert elmondta, a kormány és a főváros terve szerint a Nyugati pályaudvarral összeköttetésben lévő Kőbánya-Kispestről indulna egy leágazás a 100-as vonalon a repülőtér érintésével, ami Monornál jönne vissza a fővonalra. Ennek a tervezési munkáját a NIF Zrt. már elvégezte. Ehhez kapcsolódóan a MÁV Zrt. javasolja, hogy Kőbánya-Kispestről közvetlen vasúti összeköttetést létesítsenek a Keleti pályaudvarra is, ahonnan 15 percenként indulhatnának vonatok a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre, ami 20 perces eljutást tenne lehetővé a Keleti pályaudvarról. Megjegyezte, remélhetően négy-öt év múlva teljesen megújult Keleti pályaudvarról lehet majd beszélni.

Tavaly ősszel indította a MÁV-csoport a komplex állomásfelújítási programot a 30 legforgalmasabb állomásra és a 20 legforgalmasabb megállóhelyre. Az idén 5 milliárd forintot tettek félre a programra a MÁV-csoport üzleti tervében, remények szerint minden évben a cégcsoport saját költségvetéséből a szükséges forrást biztosítani tudják. Az idén többek között megújul a Zugló vasútállomás és a Kőbánya alsó megállóhely, továbbá folyamatban van a Kelenföldi pályaudvar jegypénztárának elhelyezése az aluljáróban.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Nem csak eltűnnek, újakat is találnak
71 fajt fedeztek fel az idén
PÉNZTÁRCA
Azonnal érdemes megnéznie kocsija gumijait
Új jelölések az abroncsokon
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Dream Team az olimpián
A litvánok majdnem megfogták őket
RECIKLI
Agyő, másnaposság!
A finnek kitalálták

Itt jártunk: Ausztrália

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Apa lesz Ed Sheeran

Egy időre abba is hagyja most a zenélést

2. Koronaékszer-lakodalomra készülnek Ajakon

Sanyi bácsi túllőtt a célon

3. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

4. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

5. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

6. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

7. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

8. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

9. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

10. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

Műsoraink
2020.11.20. 18:35 Világszám - Inforádió
Amerikai Egyesült Államok I.
2020.11.21. 10:05 Világszám - Inforádió
Amerikai Egyesült Államok II.
2020.11.22. 10:35 Világszám - Inforádió
Amerikai Egyesült Államok I. ism.
Közösség
Nap lánya

Johnny Depp bántalmazott kedvese

Szófelhő / Archív
--