Heves küzdelem az Arany Glóbusz Kupán
Idén is megmérettették magukat a médiában dolgozók
[Ujvári] publikálva: 2019-05-12 09:27:00 | Nyomtatás
Az Arany Glóbusz Kupát, ezt a rangos sporteseményt immár 11. alkalommal rendezték meg a Tüskecsarnokban, a különböző sajtóorgánumokat képviselő sportőrültek között.
A hagyományoknak megfelelően az újságírók és a média legjobbjai kemény meccseken hajtottak a kupákért és az érmekért teremfociban, illetve kosárlabdában. Sok médiában dolgozó személynek még a családtagja is beállt erősíteni csapatukat.
A sporteseményen összesen tíz csapat mérte össze tudását határainkon innen és túlról. A műsort ezúttal is – már negyedik éve – Farkas Viktória, a Középsuli sorozat Kata tanárnője vezette.
A gólkirály, vagyis a legtöbb gólt szerzett játékos idén Lakits Márton lett.
A legjobb dobó címét pedig Heckmann Károly érdemelte ki.
Az Arany Glóbusz Kupa helyezettjei:
Kosárlabda
1. Médiasztárok
2. Középsuli
3. Vokál
Teremfoci
1. Vokál
2. Szir-lak
3. Médisztárok
Minden csapat becsületesen küzdött, sőt, az egyik játékos még kisebb sérülést is szerzett a heves küzdelemben. Az első helyezetteknek járó kupákat ezúttal a Médiasztárok és a Vokál csapatai vihették magukkal haza.
A szünetekben a Diamond Models RiverCast szervezésében látványos, fürdőruhás divatbemutatóval szórakoztatták a közönséget a szebbnél szebb modellek.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Roxy ügynök