Horgásztúrán a világszám!

Egy igazi horgászparadicsom

[superadmin] publikálva: 2013-06-05 12:17:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A horgászember, egy igazán jó helyért akár a térképről is hajlandó lemenni. Mi viszont úgy döntöttünk, hogy egy igazán közeli tavat választunk. Nem is csalódtunk, hiszen a fővárostól alig félórányira igazi pecás paradicsomot fedeztünk fel.


Gyönyörű tó, nyugalom, igazán mesebeli környezet. Ezt találtuk Etyek és Alcsútdoboz között félúton, Göböljárás-pusztán. Budapest felől jőve még autópálya matricát sem kellett váltani. A Zoltán és Diana Horgásztó és Pihenőpark a nevében ígért mindkét funkciójának tökéletesen megfelel. Bár Andy Vajna éppen nem lógatta a csalit a parton, de biztos, hogy a közeli Korda Stúdió megfáradt statisztái itt pihenik ki az akciódús jeleneteket.

A táj maga is festői, de a tavak már első ránézésre levettek minket a lábunkról. Tehát felszerelést elő, hiszen a nagy teszt lényege: mi van a víz alatt. A kísérletre egy napot szántunk. Vajon mi akad horogra a huszonnégy óra alatt?

Nem sokat unatkoztunk,  Az 1 órás beetetés után 2 órával, megjött az első kapás! 5 kg-os ponty akadt az epres dippelt 30-as bojlira! Ezután egy csendes időszak következett. Volt idő kicsit körülnézni. Nemcsak horgászoknak, de családi kirándulásra is érdemes idejönni, akár több napra is. A tavak mellett játszótér, büfé, kulturált mellékhelységgel, a pihenőparkban lovarda és több hektárnyi legelő mindazoknak, akik az uszonyosok mellett a négylábúakat kedvelik.

Mire visszaértünk láttuk, hogy a botok környékén sem állt meg az élet. Szerencsére még időben cseréltünk minden boton csalit, így hamar kiderült, hogy a vajsavas dippelt bojli lesz a befutó. Két kisebb (3,5-4,5 kg)és két nagyobb (5-5,5 kg) ponty is a horgainkra akadt.

Az idő nem a tavat, hanem minket tesztelt, eleredt az eső. Szerencsére a tóban minderről mit sem tudtak. A zuhogó eső ellenére, szinte folyamatosan érkeztek meg a halak. A teszt természetesen éjszaka is folytatódott.

Az is kiderült a 24 órás horgászat alatt, hogy aki kárászra szeretne pecázni, annak is megfelelő hely ez a tó, mert közvetlen a parttól 3-4 méterre szárazkukoricával beetetve 1,5 kg-os kárászokat foghatunk kukoricával és ami ezért nem meglepő, 20-as bojlival is.

Lássuk mi került horogra!

Eredmény: 5 db 1-1,5 kg kárász
12 db 0,5-1 kg kárász
2 db 4-4,5 kg ponty
3 db 4,5-5,5 kg ponty
Felhasznált etetőanyag: 10 kg kukorica
5 kg bojli mix
Felhasznált csali: 1 kg 20-as bojli 4 féle dippel
0,5 kg 30-as bojli 3 féle dippel
1 kg kukorica, fűzve dippelve

Akár több is lehetett volna, ha az időjárás kissé kedvezőbb. Igazi horgászoknak való vidék búvik meg az Etyeki dombok között. Horgászparadicsom, nemcsak pecásoknak.

www.bojlistavak.hu

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A Szigetköz ezer arca Pozsonyban

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Dráma a Földön, többet nem fogyaszthatnánk
Az ökológiai túllövés napja
PÉNZTÁRCA
2 millió utassal számol a Ryanair
Máricusban módosulhatnak a járatok
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Öt nap a szeretet jegyében
Győrben az Öt Templom Fesztivál
RECIKLI
Így védheted iPhone-odat és a természetet!
Környezetbarát tokok az új mobilhoz

Itt jártunk: Miami

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Lekapcsolták a pedofil oldalt a dark weben

Több száz gyanúsított van

2. 4500 dollárért kelt el Eva Braun bugyija

A legabszurdabb 2. világháborús árverési tárgy

3. Gyereklánnyal szexelt, három évet kapott

Szabolcsban történt, a kislány visszaszökött hozzá

4. A szarvasok párzása miatt lépni kellett

Korlátozzák a az erdőlátogatást a Mecsekben

5. Szexuális zaklatás - lemondták Domingót

Azt hitte, kölcsönös vonzalom volt

6. Öngyilkos lett az amerikai milliárdos

megrontás miatt volt előzetesben Jeffrey Epstein

7. A magyar úszó zaklatási ügyének részletei

Szexuális zaklatás miatt nem engedik haza Kenderesi Tamást

8. 21. századi mesevilág Budapesten

A cosplay-t aligha érti az, aki nem vesz részt benne

9. Így mondják külföldiek, hogy cipőfűző

Vicces videót csinált a Középsuli

10. Most megtudhatja az igazat a Sound világáról!

De mit jelent az, hogy veretés?

Műsoraink
2019.09.27. 18:35 Világszám - Inforádió
New Orleans
2019.09.28. 10:05 Világszám - Inforádió
Florida
2019.09.29. 10:35 Világszám - Inforádió
New Orleans ism.
Közösség
Nap lánya

Cara védjegye a bozontos szemöldöke

Szófelhő / Archív
--