Ikonikus helyszínek a vizes vébén

33 méteres toronyból ugrálnak majd Magyarországon

[k.r.r.] publikálva: 2017-02-17 20:17:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Ikonikus helyszínek, pazar események várják majd az érdeklődőket a 2017-es budapesti vizes vébén- mondta Szántó Éva, a Bp2017 Nonprofit Kft. ügyvezetője a Szóvivők bálján.


Látványos külsőségek között 33 méteres toronyból ugrálnak majd Magyarországon, a vébén bemutatkozó óriás-toronyugrás férfi és női versenyének résztvevői, akik 27, illetve 20 méteren kialakított platformról elrugaszkodva mutatják majd be ugrásaikat és egy 15 méter átmérőjű mobil medencébe érkeznek.

Szántó Éva hangsúlyozta: Rendkívül szép környezetben kerül sor több versenyszám megrendezésére is, például a Városligeti csónakázótó is a helyszínek közé tartozik, ahol a szinkronúszók lépnek majd fel. Balogh Sándor gazdasági igazgató elmondta: az események sikere az összefogáson is múlik. Egy afrikai közmondást idézett: ha beülsz egy csónakba, előbb-utóbb evezned kell. Az eseményen a szervezők sportújságírókat is díjaztak. Elismerést kapott Suba Kata, valamint Kovács Erika, Nemzeti Sport munkatársa.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Orbán Viktor szerint eladják a Fradit
A miniszterelnök pár hétről beszélt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Őskori közösségi háló
Már 300 ezer éve is megvolt

Zarándokutak

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
Május 12. péntek 19.05 18:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1
Május 13. szombat 10.05 10:05 Világszám - Inforádió
Ecuador 2
10:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1 ism.
Közösség
Nap lánya

Nemzeti kincs született

Szófelhő / Archív
--