Japán: Az asszonynak otthon a helye

Konzervatívabbak lettek a japánok

[szorenyi.p] publikálva: 2012-12-16 09:02:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A japánok több mint fele szerint a házas nőknek munkavállalás helyett otthon kell maradniuk és a háztartás vezetésével kell foglalkozniuk, ezt mutatta ki egy kormányzati felmérés.


A Jiji Press hírügynökség által ismertetett, a nemek közti egyenlőséget kutató felmérés alapján a szigetország lakóinak 51,6 százaléka támogatja a hagyományos családmodellt, míg 45,1 százalékuk utasítja el azt.

Az előző, három évvel ezelőtt készített hasonló felméréshez képest 10,3 százalékkal nőtt azok aránya, akik szerint a nőknek otthon van a helyük.

A nemek közti egyenlőséggel foglalkozó kormányzati adatgyűjtés kezdete, 1992 óta először fordult elő Japánban, hogy nőtt a hagyományos modellt támogatók aránya. 1997 óta a mostani volt az első olyan kutatási eredmény, amely szerint többségben voltak azok, akik szerint a házas nőknek munka helyett a háztartás vezetésével kell foglalkozniuk.

A kormány szerint az adatok azzal magyarázhatók, hogy a jelenlegi munkaerőpiaci és családtámogatási helyzet fényében a nőknek gondot okoz, hogy a gyermeknevelés mellett dolgozzanak.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Szélvihar tombol Budapesten
Még egy teherautót is feldöntött
PÉNZTÁRCA
MOK-kártya orvosok számára
Jelentős kedvezményeket biztosít az OTP Bank
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
10 évig festették a hidat
Skóciában nem kapkodták el a dolgot
RECIKLI
Napelem a fűkunyhón
Megújuló energiák forradalmasítják Afrikát?

Itt jártunk: Finnország

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

2. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

3. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

4. Ő a legszexibb pasi az idén

Legalábbis a People magazin szerint

5. Napóleon-szakértő volt, szeretőt gyilkolt

Egy fiatal lány testrészei voltak a hátizsákjában

6. Újabb erőszakolási vád Polanski ellen

Az eset állítólag 44 évvel ezelőtt történt

7. Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

8. Lekapcsolták a pedofil oldalt a dark weben

Több száz gyanúsított van

9. 4500 dollárért kelt el Eva Braun bugyija

A legabszurdabb 2. világháborús árverési tárgy

10. Gyereklánnyal szexelt, három évet kapott

Szabolcsban történt, a kislány visszaszökött hozzá

Műsoraink
2019.12.06. 18:35 Világszám - Inforádió
Finnország I.
2019.12.07. 10:05 Világszám - Inforádió
Finnország II.
2019.12.08. 10:35 Világszám - Inforádió
Finnország I. ism.
Közösség
Nap lánya

Dorina igazi vadóc nagy tervekkel

Szófelhő / Archív
--