Járványkor még inkább figyelmet érdemelnek

Potápi Árpád üzenete a szórványban élő magyaroknak

[seifert.p] publikálva: 2020-11-15 11:45:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Kárpát-medencében szórványban élő magyarok a magyarság legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő közösségei, akik az anyaországtól legtávolabb eső és legveszélyeztetettebb területeken is őrzik a magyar identitást és kultúrát. A járványhelyzetben, amikor a tömbmagyarságtól és az anyaországtól még inkább el vannak szigetelve, támogatásuk és védelmük különösen fontos - erről is beszélt Potápi Árpád.


Az Országgyűlés 2015-ben a határon túli magyarság iránt viselt, az alaptörvényben rögzített felelősség jegyében november 15-ét, Bethlen Gábor (1580-1629) erdélyi fejedelem születésének és halálának napját a magyar szórvány napjává nyilvánította.

Ezen a napon azokra a nemzettársainkra kell emlékeznünk, akik a legnehezebb terepen állnak helyt: az asszimiláció állandó fenyegetésének ellenállva, idegen nyelvi közegben élve őrzik a magyar nyelvet és kultúrát.

Magyarország Kormánya 2010 óta dolgozik azért, hogy a szórványban élő magyarságnak ne kelljen elhagynia szülőföldjét, helyben tudjon boldogulni. Identitáserősítő és ösztöndíjprogramokkal, a szórványkollégiumoknak nyújtott támogatásokkal, óvodák és bölcsődék építésével igyekszünk hozzájárulni ahhoz, hogy évtizedek, vagy akár évszázadok múlva is legyen magyar szó a magyarság végváraiban.

A járványhelyzet idején, amikor az amúgy is elszigetelten élő szórványmagyarság még inkább el van vágva a tömbben élő magyaroktól és az anyaországtól, támogatásuk még inkább fontos, hisz kitartásukért és helytállásukért mindnyájan köszönettel tartozunk - mondta a nemzetpolitikai államtitkár.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Helikoptereztetik a lazacokat
Földcsuszamlás zárta el
PÉNZTÁRCA
Ennyivel drágult mától a csomagküldés
Az automatáknál sem változatlan a helyzet
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Horvátország átvállalná tőlünk
Nagyon készülnek már a szezonra
RECIKLI
A rák sok fajtáját gyógyíthatja
Az immunrendszer frissen felfedezett eleme

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--