Ki állhat a lehallgatási botrány mögött?

A tüntetések jelenleg is zajlanak Lengyelországban

[Kovacs R.] publikálva: 2015-06-15 09:50:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A m1 reggeli híradójában továbbra is boncolgatják, ki állhat a múlt héten napvilágra került lehallgatási botrány mögött, ami miatt zavargások törtek ki Lengyelországban. Dr. Kiss Róbert Richard, az Inforádió Világszám című műsorának vezetője Varsóba látogatott, így személyes tapasztalatait osztotta meg a nézőkkel.


z ellenzék az egész kabinet lemondását követeli. Biztosan lehet tudni, ki lehet deríteni, ki áll a botrány mögött, de jelenleg a közvélemény még nem tudja – tudtuk meg Dr. Kiss Róbert Richard, Prima Primissima-díjas újságírótól.

Egy év elteltével került nyilvánosságra a 3000 oldalas anyag, mely először egy kínai oldalon bukkant fel, s ezt követően egy lengyel vállalkozó tette ki a Facebook oldalára, amit aztán óriási botrány követett.

Többféle okból háborodtak fel az emberek

  • Az obszcén kifejezések, a lehallgatott beszélgetések hangvétele, utalások törvénytelenségre.
  • Mások amiatt tiltakoztak, hogy ezek az anyagok egyáltalán kikerülhettek a világhálóra.
  • Kétségtelen, hogy a tüntetők között voltak olyan emberek, akik az oroszok ellen tüntettek, mások az ellenzéket vádolják, ám Dr. Kiss Róbert Richard szerint egyikre sincs bizonyíték.

Az viszont biztos, hogy normál eszközökkel nem lehetséges egy ilyen lehallgatás, és nem lehet ilyen formában feltenni az internetre.

Milyen hatása lehet a botránynak az őszi parlamenti választásokra?

A legnagyobb kérdés inkább az, hogy az az erő, amelyik kiszivárogtatta ezeket a dolgokat, vajon mit tartogat még?

 

 

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Mitől van ennyi varjú a városokban?
Az állat intelligenciája az ok
PÉNZTÁRCA
Fizetni kell a német sztrádákért is
Várhatóan 2016-tól matricás rendszert vezetnek be
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A Balkán egyik országa még óvatos
Észak-Macedónia később nyit
RECIKLI
A gyalogosoké lesz az alsó rakpart
Erre a hétvégére biztosan

Koronavírus és turizmus

TOP
PIKÁNS

1. Gyilkossági ügyben fogták el a 19 éves férfit

Fejlemény a füzesabonyi gyilkosság ügyében

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

2. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

3. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

4. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

5. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

6. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

7. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

8. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

9. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

10. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

Műsoraink
2020.07.03. 18:35 Világszám - Inforádió
Csehország
2020.07.04. 10:05 Világszám - Inforádió
Lengyelország
2020.07.05. 10:35 Világszám - Inforádió
Csehország ism.
Közösség
Nap lánya

Sikerét nem csak a Pathénak köszönheti

Szófelhő / Archív
--