Voucher Szlovákiában is

Megmenekülhetnek az utazási irodák

[Kail] publikálva: 2020-05-11 09:52:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Amennyiben elfogadják a pozsonyi gazdasági minisztérium törvényjavaslatát, tizenhatodik európai országként itt is lehetővé teszik, hogy az irodák egy évvel elhalasszák az idei főszezonra tervezett utak előlegének visszafizetését.


Vagyis ahelyett, hogy visszautalnák a befizetett előlegeket, később beváltható vouchert adhatnak az utazóknak. A koronavírus-járvány miatt meghiúsult utazások kárpótlására a Szlovák Utazási Irodák Szövetségének becslése szerint mintegy 150 millió euróra lenne szükségük az irodáknak - írja a szlovák Parameter portál. Ezt a mostani helyzetben aligha tudnák állni, ezért sietett a segítségükre az állam.

A törvényjavaslat szerint az utasok megegyezhetnek majd az irodával, hogy egy másik utazáson szeretnének-e részt venni ugyanolyan értékben, vagy az eredetileg kiválasztott utazáshoz ragaszkodnak, amelyre másik időpontban kerül sor. Az ügyfelek 2021 augusztusának végéig használhatnák fel ilyen módon a befizetett összeget. Ha eddig a határidőig nem utaznak, akkor lesznek jogosultak a kártérítésre.

Mindazonáltal nem mindenki lesz köteles elfogadni ezt az ajánlatot: vissza kell például fizetni a befizetett összeget azoknak, akik március 13. után a munkaügyi hivatal nyilvántartásába kerültek, illetve azoknak a vállalkozóknak, akik a járvány miatt támogatást igényeltek az államtól. A kivételek közé tartoznak még a terhes nők, valamint a gondozási segélyt igénylő édesanyák is.

Az utazási irodák a szlovákokhoz hasonló gondokkal küzdenek most világszerte, miután bevételhez nem jutnak. Éppen a hétvégén számoltunk be róla, hogy itthon emiatt már bezárásra kényszerült a nagy múltú, 80 alkalmazottat foglalkoztató Robinson Tours. Több más iroda is bedobhatja a törülközőt. Itthon is született tervezet a szlovákiaihoz hasonló voucheres megoldásra, de döntés nincs erről.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Giga kártérítést fizet az IKEA halálesetért
Egy kisfiúra dőlt rá a komód
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Felújított szabadstrandok nyíltak Siófokon
Itt a 21. század és mégsem kell fizetni
RECIKLI
Fordulat a dohányzás történetében
Még soha nem volt ilyen

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--