Korinna römiben is verhetetlen

Jókat bunyózik a cicájával

[V.J.] publikálva: 2014-12-27 08:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Kajtár Korinna igazán szereti habzsolni az életet. A színháztól a kifutóig szinte mindenhol otthon érzi magát, pedig még csak tizennyolc éves. Persze ilyenkor még nem 24 órából áll egy nap.


Bizony sokan irigyelhetik Lucky cicát, akivel Kori éjjel-nappal együtt van. Egy kis baráti bunyó vagy játék nélkül nem is indulhat a nap. Ha ez megvolt, akkor kezdődhet a komolyabb munka. A csodaszép lány ma még drámatagozatos középiskolás éppen ezért mindenhol ott van ahol színpadot találni. Ebbe persze beletartoznak a bemutatók, hiszen akár a Juventus rádió roadshow-ján, akár a Triump fürdőruha bemutatóján vagy az Arany Glóbusz kupán láthattuk Korinna csodálatos alakját. Mindezt igazi profizmussal, hiszen már 6 éves kora óta szerepel fotózásokon és bemutatókon.

Az igazi cél, hogy színész vagy rendező lehessen. Ehhez a tempóhoz kell is az erő, amit mézes mustáros csirke, vagy az örök kedvenc a vadas biztosít egy kis csajos piával leöntve. Hogy a szerencsével sem áll hadilábon, azt bizonyítja, hogy römiben is verhetetlen.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Szandi, az állatbarát

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Most meg nem tudják eladni a maszkokat
40 millió maradt a franciák nyakán
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Tini verte át a Twittert
Politikusi kamuprofil

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--