Kósa Lajosnak 30000-be kerültek az ultrák

A debreceni polgármester tilosban parkolt

[szorenyi.p] publikálva: 2013-04-02 18:10:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Kósa Lajos amikor politizál - MTI Fotó: Beliczay László

Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere és Papp László alpolgármester kedden befizette a tilosban parkolásért kiszabott szabálysértési bírságot. A városvezető olyan helyen állt meg, ahol még várakozni sem szabad, amikor debreceni focirajongókkal, ultrákkal találkozott.


Előzőleg Kovács Károly, a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére - a politikusok nevének említése nélkül - közölte: a Debreceni Rendőrkapitányság igazgatásrendészeti osztályán a Debreceni Közterület-felügyelet feljelentése alapján szabálysértési eljárás indult két gépjárművezetővel szemben, akik március 27-én este hét órakor Debrecenben, a Monti ezredes utcában járműveikkel a megállni tilos jelzőtábla hatálya alatt a járdán szabálytalanul álltak meg, illetve ott várakoztak.

"A szabálysértési eljárásban a járművezetők felelősségüket elismerték, velük szemben az eljáró hatóság határozattal - a jogszabályban rögzített úgynevezett fix összegű - pénzbírságot (személyenként 30 000 forintot) szabott ki, amelynek befizetése részükről megtörtént" - ismertette Kovács Károly rendőr őrnagy.

Papp László az MTI-t kedden arról tájékoztatta, hogy az említett időben Kósa Lajos polgármesterrel hivatalos fórumon, a Loki Szurkolók Egyesületének szakmai találkozóján vettek részt.

A szabálytalan parkolást mindketten elismerték, a kiszabott bírságot befizették - tette hozzá Papp László

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Biciklin érkező elektromosság
Hogyan töltik a telefonokat Afrikában?
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ilyen egy azeri bazár
Azerbajdzsán 4. nap
RECIKLI
Brutális kutyamészárlás Kanadában
Az olimpián szolgált husky-kat gyilkoltak halomba

Itt Jártunk: Portugália

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

2. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

3. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

4. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

5. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

6. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

7. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

8. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

9. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

10. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

Műsoraink
2020.08.07. 18:35 Világszám - Inforádió
Portugália
2020.08.08. 10:05 Világszám - Inforádió
Azori-szigetek
2020.08.09. 10:35 Világszám - Inforádió
Portugália ism.
Közösség
Nap lánya

Tarzan lánya

Szófelhő / Archív
--