Lebirkózta a krokodilt egy kislány

A barátját mentette

[Kail] publikálva: 2019-11-05 15:37:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az eset Zimbabwében történt. A 11 éves Rebecca Munkombwe a ragadozó hátára ugrott, aztán szó szerint kivájta a szemét.


A kislány gyereksikolyokra lett figyelmes. Egyik barátja, a 9 éves Latoya kiabált segítségért: azt üvöltötte, hogy valami harapdálja a kezét.

Hét gyerek játszott éppen a parton. "Miután én voltam köztük a legnagyobb, úgy éreztem, nekem kell megmentenem" - nyilatkozta a helyi Sunday Times-nak Rebecca. "Beugrottam a vízbe és odaúsztam, ahol Latoya azért küzdött, hogy a felszínen maradjon. Keservesen sírt, mert az a valami nem csak harapdálta, hanem megpróbálta lerángatni a mélybe."

Amikor látta, hogy egy krokodilról van szó és az keményen szorítja a barátnőjét, Rebecca egy pillanat törtrésze alatt döntött. Azt meséli, hogy ráugrott az állatra és puszta kézzel ütni kezdte a hátát. Aztán ujjaival belevájt a krokodil szemébe, és addig nyomta, amíg a ragadozó el nem engedte a kislányt. A partra úszott sebesült társával, akit a többi gyerek húzott ki végül a vízből. A krokodil szerencséjükre nem támadott újra. A szerencsétlenül járt gyereket kórházba vitték, ahol kiderült, hogy a sebei nem túl súlyosak, hamarosan hazatérhet. Édesapja nem győz hálálkodni Rebeccának, azt mondja, nem is érti, hogy volt képes a kislány arra, amivel megmentette a gyermeke életét.

Az Afrika déli részén fekvő Zimbabwében nem ritkák a krokodiltámadások. Főként halászok az áldozatok. Májusban egy 27 éves férfit ölt meg egy krokodil: leharapta a péniszét. De egyre gyakrabban fordul elő, hogy nők és gyerekek ellen lépnek fel a ragadozók. Egyre nehezebb ugyanis vízhez jutni, és gyakran olyan folyókból merítenek vizet az asszonyok, melyekben krokodilok élnek. A velük lévő gyerekek pedig nem mindig állják meg, hogy ne menjenek be a vízbe - mondta el újságíróknak egy hivatalnok.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Vége a blöffnek, a Sólyomnak befellegzett
Nincs semmilyen arab befektető
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ló fara a Colosseum új látványossága
Trevi-kút zárva,a Spanyol lépcső előtti szökőkút szintén
RECIKLI
Energiahatékony otthont akar? Az OTP lépett
Már igényelhető a zöld hitel

Itt jártunk: Dánia

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
2022.07.01 18:35 Világszám - Inforádió
Toszkána 1.
2022.07.02 10:05 Világszám - Inforádió
Toszkána 2.
2022.07.03 10:35 Világszám - Inforádió
Toszkána 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Rohammentő

Szófelhő / Archív
--