Luxusút tanároknak, ajándékba

Van mit kipihenniük

[Kail] publikálva: 2019-03-19 13:38:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A 15 szerencsés pedagógus a legnagyobb luxusban lazulhat egy hétig egy norvég hajótársaság jóvoltából.


Új kampányt indított a Norwegian Cruise Line hajóstársaság, melynek részeként a fáradt tanárokat jutalmazza. A pályázaton amerikai és kanadai pedagógusok indulhatnak, április 12-ig. A jelentkezések leadása után a kiválasztottakra a közösségi médián keresztül szavazhatnak a diákjaik és mindenki, aki támogatná az ingyen nyaralásukat. Az útvonal még nem ismert, de semmiképpen sem járnak rosszul, hiszen Alaszka, a Mexikói Riviéra és a Panama-csatorna is szóba jöhet úti célul.

A 15 legtöbb szavazatot kapott tanár egy hetet tölthet majd a hajón, egy általa kiválasztott személlyel, teljes ellátással. Emellett a cég fizeti a repülőjegyüket is. A gálán, ahol kihirdetik a győzteseket, egy tanár 15.000 dollárt is kap majd, amit az iskolája javára fordíthat. A hajóstársaság célja az akcióval az, hogy megajándékozza az elgyötört pedagógusokat, akik az élménnyel továbbadhatják majd diákjaiknak az utazás örömét. “Az oktatás és az utazás erejét ünnepeljük és díjazzuk azokat a tanárokat, akik felelősséget vállaltak a jövőnkért” – írta a Norwegian Cruise Lines elnöke, Andy Stuart a cég hivatalos közleményében.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Óceánjáró csak felnőtteknek

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Anglia virágba borul
A hétvégén mindenki ültetni fog
PÉNZTÁRCA
Különleges pénzügyi oktatás Nyíregyházán
Inspiratív pénzügyi edukáció egy tudatosabb generációért
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
10 évig festették a hidat
Skóciában nem kapkodták el a dolgot
RECIKLI
Belefulladnak a hulladékba
Ghánában landol az elektromos szemét

Itt jártunk: Ausztrália

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

2. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

3. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

4. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

5. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

6. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

7. Ő a legszexibb pasi az idén

Legalábbis a People magazin szerint

8. Napóleon-szakértő volt, szeretőt gyilkolt

Egy fiatal lány testrészei voltak a hátizsákjában

9. Újabb erőszakolási vád Polanski ellen

Az eset állítólag 44 évvel ezelőtt történt

10. Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

Műsoraink
2020.01.17. 18:35 Világszám - Inforádió
Ausztrália I.
2020.01.18. 10:05 Világszám - Inforádió
Ausztrália II.
2020.01.19. 10:35 Világszám - Inforádió
Ausztrália I. ism.
Közösség
Nap lánya

Camila Cabello

Szófelhő / Archív
--