Megválasztották Miss Kínát

A Kínai Szerelem Bizottság szervezte

[szorenyi.p] publikálva: 2011-12-29 10:02:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Nehéz kiigazodni Kínán! A piacgazdaság területén a világ élén járnak, miközben olykor ortodox ideológiai döntéseket hoznak a mindennapi élet területén. Ha kell, betiltanak televíziós tehetségkutatókat. A Miss China 2011 versenyt megrendezhették, a beszámolók azonban szűkszavúak.


Érdekesen számolt be a kínai állami rádió magyar szekciója a december 22-én megrendezett Miss China versenyről. Szó sem volt burkolt bírálatról, de ovációról sem. Pedig egy ilyen versenynek pont a felhajtás, a látvány, a show az éltető eleme. Az olvasókat egy rövid kis írásban tájékoztatták az eseményről. A tudósításból ráadásul az nem derült ki, hogy végül is ki lett a győztes, bár a fotókat közzé tették.

A versenyt a Kínai Nemzetközi Kulturális Központ és a Kínai Szerelem Bizottság rendezte. A szárazföldről, Hongkongból, Makaóból, valamint Tajvanról 30 szép lány vett részt a verseny döntőjében, ahol a kínai lányok szépségét, harmonikusságát, valamint szerelmes természetét mutatták be - számolt be az állami rádió, majd így folytatták: idén júniusban kezdődtek a szépségverseny selejtezői. A Miss China versenyt 2003-tól kezdve rendezik meg. A szépségverseny mindig nagy erőfeszítéseket tesz a két part és a négy hely kulturális kapcsolatainak fejlesztésére.

A szövegből tehát kiderül, hogy Tajvanról is érkeztek lányok, ami mindenképpen nagy szó, hiszen a Kínai Népköztársaság nem ismeri el Tajvant. Erre utalhat a "két part" kifejezés is. Mindazonáltal a lányok valóban szépek, csak ugye a nevüket nem tudni. Lehet, hogy tajvani lett az egyik díjazott?

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A pápa is aggódik a klímaváltozás miatt
2015-re elkészül a zöld enciklika
PÉNZTÁRCA
Már megint hitelre vásárolnak az emberek
Minta egy részük elfelejtette volna a 2008-as krízist
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Gyere Marrákesbe!
Egy másik világ néhány ezer forintért
RECIKLI
Meghökkentő zöldjárművek a Hungaroringen
Seregszemle az energiatakarékosság jegyében

Itt jártunk: Miami

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Gyereklánnyal szexelt, három évet kapott

Szabolcsban történt, a kislány visszaszökött hozzá

2. A szarvasok párzása miatt lépni kellett

Korlátozzák a az erdőlátogatást a Mecsekben

3. Szexuális zaklatás - lemondták Domingót

Azt hitte, kölcsönös vonzalom volt

4. Öngyilkos lett az amerikai milliárdos

megrontás miatt volt előzetesben Jeffrey Epstein

5. A magyar úszó zaklatási ügyének részletei

Szexuális zaklatás miatt nem engedik haza Kenderesi Tamást

6. 21. századi mesevilág Budapesten

A cosplay-t aligha érti az, aki nem vesz részt benne

7. Így mondják külföldiek, hogy cipőfűző

Vicces videót csinált a Középsuli

8. Most megtudhatja az igazat a Sound világáról!

De mit jelent az, hogy veretés?

9. Később kezdik ma a szexet

De miért?

10. Életfogytiglant kaphat a szexguru

Szexrabszolgákat nevelt és kínált

Műsoraink
2019.09.12. 18:35 Világszám - Inforádió
Hongkong I.
2019.09.13. 10:05 Világszám - Inforádió
Hongkong II.
2019.09.14 10:35 Világszám - Inforádió
Hongkong I. ism.
Közösség
Nap lánya

Victoria ében angyala

Szófelhő / Archív
--