53 katonát ölt meg az Iszlám Állam
Akció Maliban
[Kail] publikálva: 2019-11-03 15:32:00 | Nyomtatás
Legkevesebb egy civil is meghalt a támadásban, melyet a katonai támaszpont ellen indítottak. Az Iszlám Állam jelentkezett elkövetőként.
A nigeri határhoz közel, Mali északkeleti részén, a menakai Indelimanéban legalább 53 katona meghalt, amikor dzsihádisták megtámadták a helyi hadsereg egyik alakulatát. Egy civil is életét vesztette, további 10-en súlyos sérüléseket szenvedtek Yaya Sangare tájékoztatási miniszter szerint, aki a Twitteren számolt be a támadásról. Ez volt a helyi hadsereg ellen az eddigi legtöbb áldozatot követelő terrortámadás, amit állítása szerint az Iszlám Állam követett el.
Az Al Jazeera tudósítója, Mohammed Vall a helyi biztonsági erőktől úgy tudja, hogy legalább 3 öngyilkos merénylő vett részt az akcióban, akik a katonai támaszponton belül robbantottak. A halottak száma tovább nőhet, a mentőcsapatok jelenleg is dolgoznak a helyszínen, ahová erősítést küldtek és megkezdték az elkövetők felkutatását is.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Roxy ügynök