Most nagyon olcsó Tunézia

Fele annyian utaznak Tunéziába, mint tavaly

[szorenyi.p] publikálva: 2011-06-27 08:50:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A gazdasági válság, valamint az észak-afrikai konfliktusok hatására a tavalyihoz képest csaknem felére esik az idén Tunéziában a beutazó forgalom, a tunéziai turisztikai hivatal becslése szerint 3,5 millió turista várható.


Afif Maherzi, a turisztikai hivatal vezérigazgatója szerint az idén 2010-hez képest a turizmusból származó bevétel 35-40 százalékkal csökken, mindössze 3 millió dollárt tesz ki. Az előfoglalások alapján gyenge forgalom várható, a remény a last minute utakban van - jegyezte meg a hivatal vezetője. Hangsúlyozta, hogy Tunézia biztonságos, vannak ugyan demonstrációk, de ezek nem veszélyeztetik a közbiztonságot.

Riadh Dkhili, a hivatal Magyarországért, Szlovéniáért, Romániáért és Szerbiáért felelős vezetője azt mondta: már tavaly 30 százalékos csökkenést mértek a magyar piacról, akkor 31 ezer magyar turista utazott Tunéziába, az idén 20 ezret várnak.

Tunézia most mindent megtesz azért, hogy visszacsalogassa a turistákat. Például vállalja, hogy a chartergépek esetében minimum 60 százalékos töltöttségnél a 40 százalékot az állam támogatja. A Magyarországról induló charterjáratokat március végén indították újra.

Az észak-afrikai és más arab országokban kitört népfelkelések kiindulópontja Tunézia volt. Az egykori tunéziai elnököt és feleségét múlt hét hétfőn - távollétükben - 35 évi szabadságvesztésre, valamint 91 millió tunéziai dinár (közel 13 milliárd forint) pénzbírságra ítélték lopásért, illetve készpénz és ékszerek jogtalan birtoklásáért. A bíró azt is közölte, hogy a többi, kábítószerek és fegyverek birtoklásával összefüggő vádpontban június 30-án hoznak ítéletet. Az elnök és felesége a tömeges tüntetéseket követően január 14-én menekült Szaúd-Arábiába.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ilyen meleg június még sosem volt
Ez nagyon globális felmelegedésnek tűnik
PÉNZTÁRCA
Varga Mihály megvillantotta az eurót
2020 körül akár eurónk is lehet
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Motorozás Beninben 2.
Trónszék az ellenség koponyáin
RECIKLI
Ezt is rosszul tudtuk
Jégkorszaki meglepetés

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.07.04. 18:35 Világszám - Inforádió
Tuvalu I.
2025.07.05. 10:05 Világszám - Inforádió
Tuvalu II.
2025.07.06. 10:35 Világszám - Inforádió
Tuvalu I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--