Motorozás Beninben 2.

Trónszék az ellenség koponyáin

[Kail] publikálva: 2017-02-23 09:29:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Tíznapos benini utam során – mint azt az úti beszámoló első részében leírtam – bejártam az ország déli, tengerparti sávját. Most többnapos, az ország északi részébe tett kirándulásomról írok.


Abomey történelmi város Beninben, az ország egyetlen világörökségi helyszíne – 1985 óta. A könyvemből kinézett szállás - A La Lune – nagyon bejött. A szobám felejthető volt, de a kert az nagyon tetszett. Tele volt szobrokkal és maszkokkal (ez utóbbiak a fákra vannak felkötve), sőt voltak élő aligátorok és egy pulyka is. Természetesen volt több bolt, és abból is láttam, hogy itt komoly munka folyik, hogy egyik reggel épp elvittek teherautóval egy közel életnagyságú elefántfaragást.

Egy motoros taxis vitt végig a városon. Első utunk egy kis falu volt, ahol a vudu szokásokból kaptam ízelítőt. A vudu pap szertartása és a kis falu élete nagyon érdekes volt. A vudu itt elismert vallás, ami békésen együtt él a muzulmán és keresztény hittel. Később elmentünk egy fétispiacra is, ahol a vudu szertartások „eszközeit” árulják.Vannak itt állati koponyák, csontvázak, madártetemek. Mindegyik más rontás elűzésére (vagy éppen rontásra) szolgál ebben a helyi vallásban.

Abomey egykor a Dahomey királyság fővárosa volt. Az 1600-as évek közepén épült paloták egy része leégett, de ami megmaradt, az nagyon érdekes. A fő látványosság a két palotában elhelyezett Történeti Múzeum. Itt láthatók a többi közt szőnyegek, de például Ghezó király (1818-1856 között uralkodott) trónja is, melynek lábai négy (ellenséges) koponyán állnak.

Abomey-ből tovább utaztam északra, Natitingou-ba. Aludtam egyet ebben a nem túl izgalmas városban és mentem is tovább Boukombébe, ahol somba házakat nézegettem. Itt szintén motorral vittek körbe és így többet láttam ezekből az erődszerű, kisablakos, jórészt agyag épületekből. Az alsó szinten általában élőállatokat tartottak és feljebb voltak a lakóterek.

Elmentem a híres Boukombé-i piacra, ami kicsit csalódás volt, mert színesebbeket láttam máshol - de így is érdekes befejezése volt Benin északi felében tett utamnak.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Motorozás Beninben, I. rész

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Mormota vs róka
Zseniálisabb fotót keveset láttunk
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ez a fajta turizmus a menő ősszel
Persze mi más is lehetne?
RECIKLI
Hihetetlen lelet Budán
A Halászbástya elfeledett szobrai

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.10.11. 18:35 Világszám - Inforádió
London III.
2024.10.12. 10:05 Világszám - Inforádió
London IV.
2024.10.13. 10:35 Világszám - Inforádió
London III. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--