Különösen tehetséges, és nagyon szép is Földes Eszter
[Ujvári] publikálva: 2018-12-28 04:53:00 | Nyomtatás
Egymás után váltogatta a munkahelyeket, vagyis a színtársulatokat a bájos Földes Eszter (31), állítólag azért, mert ki nem állhatja a bezártságot. Így aztán a számtalan invitálás ellenére úgy döntött, hogy a kockázatosabb, de mindenképpen lazább megoldást választja, és szabadúszó lesz.
Jól döntött, hiszen azóta egy szabad pillanata sincs: színházból filmforgatásra, onnan pedig szinkronba hívják a gyönyörű művészt, és a teljesítményét időről időre rangos díjakkal jutalmazzák. Szépségének, amit szerepeiben sem próbál titkolni, valószínűleg a jó gének mellett az is a titka, hogy gyerekkorában hosszú ideig táncolt és tornázott. Ami Eszter magánéletét illeti, három éve ment hozzá szerelméhez, a közismert és népszerű zenészhez, Lovasi Andráshoz, idén pedig belefoghatott élete legjelentősebb „szerepébe”, az anyaságba, hiszen megszületett a kisfia, Álmos.
Fotók: Facebook
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Ki is az a Megan Ramsey?