Pontosabb az orvosoknál a technológia

Gyorsabban észleli a mellrákot a mesterséges intelligencia

[Farmosi Nóra] publikálva: 2020-01-02 11:09:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Egy amerikai-brit kutatócsoport, köztük a londoni Imperial College és a Google Health szakemberei hozták létre azt az algoritmust, amely mintegy 29 ezer nő röntgenfelvételei alapján "tanulta meg" a diagnosztizálást. Az algoritmus a mammográfiai felvételek olvasásában hat orvost múlt felül - olvasható a BBC hírportálján.


A tanulmány szerint a mesterséges intelligencia annyira jó, mint két orvos együttvéve. Ráadásul fáradhatatlan, és a szakemberek szerint pontossága tovább javítható.

Amennyiben nem esik egybe véleményük, egy harmadik orvost is bevonnak a feladatba. A tanulmányban a kutatók anonim felvételeket tápláltak be a számítógépbe. A orvosokkal ellentétben a mesterséges intelligencia csak a mammográfiai felvételeket látta, nem ismerte a páciens állapotának történetét.

Eredményeik szerint az AI pontosabb volt a diagnosztizálásban annál, mint amikor azt egyetlen orvos végezte, és ugyan olyan jó volt, mint amikor két orvos együtt elemezte a felvételeket.

Előző esetben 1,2 százalékkal csökkent a hamis pozitív és 2,7 százalékkal a hamis eredmények aránya.

A BBC felhívta a figyelmet arra, hogy egy radiológus képzése több mint egy évtizedet vesz igénybe, és Nagy-Britanniában például jelenleg több mint ezer radiológus hiányzik az állami egészségügyi rendszerből.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Az emberiség jövője és Kína

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Már nem népszerű az állatminta
Ennek ellenére ezrével mészárolják a kígyókat Indonéziában
PÉNZTÁRCA
Már neve is van az új Duna-hídnak
A magyarok és szlovákok is támogatják
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Hatalmas defekt az első kubai utazás során
Így indult az első kubai út
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--