Réka, a sokoldalú Mikulás

Egy világkupa győztes fittness-modell

[superadmin] publikálva: 2012-12-07 07:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

1111

Rajnai Réka számára igazi pörgést hozott a nagy szakállú. A reklámfilmünk fekete hajú Mikulás-lánya saját bevallása szerint ilyenkor szinte többet hordja a piros sapkát, mint a hétköznapi ruhadarabokat.


Persze mindez nem véletlen, hiszen a 23 éves budapesti lány talán az egyik legkeresettebb modell. Sőt, fitness–modell, hiszen éppen idén nyáron sikerült megnyernie a világkupát. Nem is csoda, hogy ezek után annyi plakáton és reklámfilmben találkozhatunk vele. Több fittnes-cégnek az arca, de közben azért igazi egyéniség, aki saját elektro-fittnes stúdiójában személyi edző is egyben.

A sport az egyik legfontosabb időtöltés és hivatás az életében, de ha teheti, két lovával foglalkozik legszívesebben. Idén már annyifelé Mikuláskodott, hogy szinte nem is tudja számba venni. Párjával még a Mikulásgyári jótékonykodásra is találtak alkalmat. Ha pedig ez még mindig nem lenne elég, akkor riporter és műsorvezető.

Hogy, ez mind hogyan fér bele az idejébe, talán csak a krampuszok tudják!

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Mikuláslány lesz a cipőben

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Japán újból üldözi őket
Újraindítják a bálnavadászatot
PÉNZTÁRCA
Meghalt a Red Bull kitalálója
Öt milliárd dollár az örökség
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Szabadesés és őrjítő sebesség - videó
Minden rekordot megdönt a kanadai hullámvasút
RECIKLI

Itt jártunk: Bali

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Melleket markolászott a lord

Szexuális zaklatás az elit szintjén

2. Ondóval töltött palacsintát kaptak a tanárok

Durva volt az iskolai főzőverseny

3. Mások jobban szerettek mint én

Az életműdíjas színész szerelmeiről

4. A királykisasszony és a sámán

Norvég tündérmese

5. 2500 dolláros büntetés egy csókért - videó

A vérmes bolgár sportoló esete a riporternővel

6. Szexi, vad, flegma vagy cuki?

Ismerjük meg a díjnyertes DJ-t!

7. Alvó barátnővel szexelt - ráfizetett

Hosszú börtön lesz az ára

8. Szexbotrány a Scotland Yardon

Nők, drogok, zsaruk

9. Igazából nő volt a lengyel amerikai hős

Zavarba ejtette az országot a tábornok csontváza

10. Pucér rendőr vett őrizetbe egy bűnözőt

A szaunában futott bele

Műsoraink
2019.05.17 18:35 Világszám - Inforádió
Török Riviéra
2019.05.18 10:05 Világszám - Inforádió
Törökország
2019.05.19 10:35 Világszám - Inforádió
Török Riviéra ism.
Közösség
Nap lánya

Vissza a romantikához

Szófelhő / Archív
--