Kulturális központot nyitottak emlékére Oroszországban
[seifert.p] publikálva: 2015-12-22 09:09:00 | Nyomtatás
Kulturális központ nyílt Sztálin emlékére Oroszországban, a diktátor születésének 136. évfordulóján. A tudományos, kulturális és történelmi központot a Moszkvától 625 kilométerre délkeletre fekvő Penzában adták át hétfőn az RT hírportál tudósítása szerint.
Sztálin 1924-től 1953-ban bekövetkezett haláláig állt a Szovjetunió élén, rémuralma alatt becslések szerint több mint egymillió embert végeztek ki politikai okokból, több millióan munkatáborokban, Ukrajna és Oroszország déli területén pedig éhínségben lelték halálukat, míg mások az etnikai tisztogatásokat nem élték túl.
A kommunista diktátor sokak körében azonban még mindig népszerű Oroszországban, a központ megnyitóján is tömegek vettek részt, egy részük virágot is elhelyezett az épületnél, hogy így tisztelegjen a 20. század meghatározó politikusának emléke előtt.
"Sztálin egyre népszerűbb, politikusként, de egyszerű emberként is. Szerény volt, noha egy hatalmas ország élén állt" - fogalmazott a megnyitón a kommunista párt regionális bizottságának első titkára.
Szerinte ugyanakkor a központ nem Sztálin, hanem a szovjet történelem egy korszakának tiszteletére épült.
"Itt nincsenek Sztálinhoz kapcsolódó emléktárgyak, ez egy történelmi és kulturális központ. Olyan eseményekről fogunk itt beszélgetni történészekkel és a kulturális élet szereplőivel, amelyek akkoriban történtek" - mondta.
A penzai kommunisták korábban bejelentették, hogy az 1936-os szovjet alkotmány 80. évfordulója emlékére 2016-ot Sztálin évének akarják nyilvánítani.
Nem a penzai a Sztálin emlékére idén nyílt egyedüli intézmény: valószínűleg a második világháború végének 70 éves évfordulója miatt is, de több múzeumot és szobrot is avattak a politikus tiszteletére. Ilyen például az a horosevói emlékhely, amelyet egy kétszobás házban alakítottak ki. A kommunista vezető ebben az épületben szállt meg a világháborús fronton tett egyetlen látogatása alkalmával.
A horosevói minimúzeum Sztálin katonai és gazdasági "diadalait" mutatja be, a diktátor hadászati hiányosságait, a háború vagy három évtizedes hatalma árnyoldalait elhallgatja. Az intézmény igazgatója szerint Sztálin ugyan nem volt angyal, de a polgárok biztonságát tartotta szem előtt. A múzeum célja pedig, hogy őrizze a történelmi emlékezetet és "óvja a tényeket".
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás