Újabb fejlemény a bicskei molesztálási ügyben

Az igazgató elhagyta a szolgalati lakást

[seifert.p] publikálva: 2016-10-08 17:18:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Elhagyta a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonban található szolgálati lakását az intézet szexuális zaklatással gyanúsított igazgatója - közölte az ingatlant tulajdonló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.


Az MNV közleményében hangsúlyozta, azonnal intézkedtek azt követően, hogy Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere levélben fordult a társasághoz, mivel tárcája hatósági lehetőség hiányában csak felszólítani tudta az igazgatót arra, hogy a vizsgálat idejére hagyja el az ingatlant.

Az RTL Klub szerda esti híradójában, majd a Házon kívül című műsorban sugárzott felvételen az intézet egyik volt lakója, egy 22 éves fiatal azt állította, a bicskei gyermekotthon igazgatója éveken keresztül molesztált több rábízott gyereket, neki négy éven keresztül volt intim viszonya vele. Egy másik fiú - aki szintén névvel és arccal vállalta a nyilatkozatot - a műsorban azt mondta, hogy 12 éves korától kezdve nyolc éven át volt szexuális kapcsolatban az igazgatóval, és nemcsak ők ketten áldozatok. A rendőrség a kereskedelmi televíziónak megerősítette, hogy nyomoznak az ügyben.

Az RTL Klub péntek esti Híradójában arról számoltak be, hogy a feljelentés és a vizsgálat ellenére az intézményvezető még mindig a gyermekotthonban lakik.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy hétfőtől egy külső vezető veszi át a gyermekotthon irányítását. A tárca emellett emlékeztetett, hogy a gyermekotthonokat működtető Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a gyermekvédelmi gyám jelzése alapján szeptember 23-án szerzett tudomást a gyermekotthonban történt szexuális zaklatás gyanújáról, és azonnal felfüggesztette állásából az intézmény igazgatóját, belső vizsgálatot rendelt el, illetve feljelentést tett a rendőrségen.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ez a bolt semmi hulladékot nem termel
Környezettudatos élelmiszerbolt nyílt Franciaországban
PÉNZTÁRCA
Már megint hitelre vásárolnak az emberek
Minta egy részük elfelejtette volna a 2008-as krízist
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Kína még az elektromos autókkal is szennyez
Az amerikaiak támadják a kínai járműgyártást

Itt Jártunk: Portugália

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

2. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

3. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

4. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

5. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

6. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

7. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

8. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

9. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

10. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

Műsoraink
2020.08.07. 18:35 Világszám - Inforádió
Portugália
2020.08.08. 10:05 Világszám - Inforádió
Azori-szigetek
2020.08.09. 10:35 Világszám - Inforádió
Portugália ism.
Közösség
Nap lánya

Tarzan lánya

Szófelhő / Archív
--