Vérében van a szenvedély

Dorisz imád táncolni, már három éves kora óta

[tiszai] publikálva: 2014-06-22 07:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

www.rivercast.net

Takács Dorisznak tényleg a vérében van a tánc. Már három éves kora óta táncol és szinte minden stílust kipróbált.


A 21 éves lány gyerekkorában kezdett a tánccal foglalkozni, méghozzá elsőként a balettel. Kiskorában nagy mozgásigénye miatt íratták be táncórákra az oviban. Már az általános iskolában nagy hangsúlyt fektettek Dorisz képzésére, ott ismerkedett meg többek között a néptánccal is. Tanárai javasolták neki, hogy szakgimnáziumba tanuljon tovább, ahol magas fokú képesítést szerezhet táncból.

A tehetséges lány pedig tovább folytatva tanulmányait, ősztől a Táncművészeti Főiskola diákjai közé fog tartozni. Dorisznak szerencséje van, ugyanis szülei mindenben támogatják. Dorisz így azt csinálhatja, ami a legnagyobb szenvedélye. Nem csak egy munkája lesz, hanem hivatása is.

A modellkedés gondolatával nemrégiben kezdett el foglalkozni. Természetesen a tánc marad az abszolút favorit, de Dorisz úgy gondolta, hogy a modellkedéssel megkeresett pénz jó bevételi forrás lenne számára, így elkészítette első portfólióját a Diamond Models RiverCast-nál.

És ha már a bevételi forrásnál tartunk: Dorisz igazán különleges munkának kezdett neki nem is olyan régen. Táncoslányok csapata állt össze, hogy a látás és az ízlelés érzékét összekössék: akár egy szinesztézia. A lányok felkérésre utaznak fesztiválokra, Balaton partra, vagy akár külföldre is.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Fejmosás a szépségiparban

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Itt a magyar kajmán!
Nyíregyházán ragadozók születtek
PÉNZTÁRCA
Betegséget terjeszthet a készpénz
Ráadásul, többet költ az ember!
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
10 évig festették a hidat
Skóciában nem kapkodták el a dolgot
RECIKLI
Pszichológus és hulladékhasznosítás
A háztartási és városi hulladékok újraértelmezése

Itt jártunk: Olaszország

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

2. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

3. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

4. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

5. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

6. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

7. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

8. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

9. Aki lefeküdt a brit miniszterelnök fiával

Churchillt is megkívánta az amerikai szépség

10. Kiforgatja vagyonából volt férjét a modell

Kevés neki évi 370 ezer font

Műsoraink
2018.06.22. 18:35 Világszám - Inforádió
VB turizmus 1.
2018.06.23. 10:05 Világszám - Inforádió
VB turizmus 2.
2018.06.24. 10:35 Világszám - Inforádió
VB turizmus 1. ism.
Közösség
Nap lánya

A chicago-i kórház bűbájos orvosa

Szófelhő / Archív
--