A digitális világban rejlik a jövő

Pénzügyi labor nyílt a Pécsi Tudományegyetemen

[Kovacs R.] publikálva: 2018-11-09 18:15:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Átadták Pécsett azt a Fintelligence Pénzügyi Oktatási Centrumot, amelyet a Takarék Csoport a Fintelligence Pénzügyi Kultúra Központtal és a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karával közösen hozott létre. Az edukációs célokat szolgáló pénzügyi labor a Magyar Bankszövetség kezdeményezésére formálódó országos Fintelligence pénzügyi oktatási hálózat a miskolci és debreceni után immár harmadik, legújabb tagja.


A Fintelligence pénzügyi oktatási központok olyan országos hálózatot hoznak létre az ország nagy egyetemein, amelynek tagjai a pénzügyi ismeretek terjesztését segítik elő az adott régióban. Ennek az oktató hálózatnak a pécsi központja jött létre a Takarék Csoport támogatásával a mai napon, ahol a 21. századi modern pénzügyi edukációs előadóterem mellett számos érdekes, banktörténeti elemeket felvonultató kiállítóteret is kialakítottak. A legkorszerűbb technológiával felszerelt központ nagymértékben segíti a pénzügyi műveltség elmélyítését, ideális helyszínt biztosít egyetemi szintű kurzusoknak, konferenciáknak, ismeretterjesztő előadásoknak és iskolás csoportok fogadásának.

A Központ megnyitóján Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter arra emlékeztetett, hogy pontosan tíz évvel ezelőtt robbant be Magyarországra a pénzügyi világválság, amely megmutatta: pénzügyekben óriási szerepe van a kormányzati és piaci szereplők felelősségének, valamint a lakosság pénzügyi tudatosságának.

A miniszter szerint mindkét területen jelentős előrelépés történt az elmúlt években. Szinte teljes egészében sikerült kivezetni a piacról a rendkívül kockázatos deviza alapú hitelezést, 2015 márciusában pedig megtörtént a deviza-jelzáloghitelek átváltása forintra, és az egyoldalú szerződésmódosítások semmissé váltak. 2013-tól a Magyar Nemzeti Bank a pénzügyi felügyelet feladatkörét is átvette, és egy sor fontos intézkedést hozott a pénzügyi piacok biztonságának erősítése érdekében. Megszülettek az adósságfékek, a fix kamatozású és a minősített fogyasztóbarát hitelek, amelyek egyre nagyobb szeletet hasítanak ki maguknak a hitelpiacon – tette hozzá.

A pénzügyi kultúra fejlesztése terén „példa nélküli összefogás jött létre a kormányzat, a központi bank, a hazai hitelintézetek és az oktatási intézmények között. Ennek egyik gyümölcse az az országos Fintelligence Pénzügyi Oktatási Hálózat, amelynek egyik központját most nyitjuk meg itt, a Pécsi Tudományegyetem közgazdasági Karának épületében”- hangsúlyozta Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter.

Dr. Schepp Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának dékánja kiemelte a mai nap ünnepi jellegét. Ünnepelnek, hiszen ez egy nagy nap az egyetem életében, háláját fejezte ki a Takarék Csoportnak a Fintelligence teremért. Ígéretet tett, hogy vigyázni fognak rá és a célnak megfelelően használják majd.

Nosztalgikus hangulatban érkezett az átadóra Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója, hiszen két diplomáját is a Pécsi Tudományegyetemen szerezte. Hangsúlyozta, hogy a pénzügyi kultúra megismerése mennyire fontos. A jövő a digitális világban rejlik, ezért is jött el az ideje az összefogásnak, létrehozni egy olyan országos rendszert, mely magabiztos pénzügyi tudást ad az embereknek. „A Takarék Csoport komoly szerepet vállalt a pénzügyi edukációban, ezért is támogattuk nagy örömmel a pécsi Fintelligence Pénzügyi Kultúra Központ létrehozását. Örülünk, hogy társai, mecénásai, segítőtársai lehetünk ennek a helynek.”- jelentette ki Vida József a pénzügyi labor átadásakor. Hozzátette: „a korszerű műveltségbe ma már a pénzügyi műveltség, a magas színvonalú pénzügyi oktatás is beletartozik. A mi célunk, hogy a pénzügyekben minden korosztály otthonosan mozogjon, s a pénzügyeikben nálunk otthon érezzék magukat.”


Kovács Levente, a Fintelligence központ elnöke elmondta, hogy a pécsi minden idők legjobb pénzügyi oktatási centruma. Kijelentette, hogy a legrosszabb válság a bizalmi válság, hiszen a bizalmat nehéz megszerezni és nehéz megtartani is, így van ez a banki szektorban. Hogy a válság ne ismétlődjön meg, a pénzügyi szektorban meg kell tartani a bizalmat. Ezt elsőként a jövő generációjának szeretné átadni a bankszövetség. A pécsi a harmadik terem, am megnyílt, ebben a tanévben még Budapesten és Szegeden is nyílik egy, illetve tervben van egy Fintelligence Pénzügyi Kultúra Központ megnyitása Kolozsváron is, hiszen nem feledkeznek meg a határon túlimagyarokról sem. A terjeszkedés pedig nem áll meg. Ez eddig minden idők legjobb pénzügyi oktatási centruma - mondta.

Az átadó végén Rádóczy Klaudia, tudományos segédmunkatárs mutatta be, mire fogják használni a diákok a termet. Cél, hogy a hallgatók felismerték, hogy szükség van arra, hogy az elméleti tudáson kívül gyakorlatot is elsajátítsanak, amit a munkaerőpiacon hatékonyan tudnak majd használni. A hallgatók képzésének támogatása lehetővé teszi, hogy befektetési elemzői ellátásokra is képesek legyenek.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Foglalja le szállását időben!

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Smart City az északi sarkkörön túl
Finnországban épül az intelligens város
PÉNZTÁRCA
Meteor csapódott Szibériába - Gyémántkincs
Oroszország miatt borulhat a világ gyémántpiaca
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Rend van, demokrácia nincs, ez Szingapúr
Ezért a bevándorlók álma az ország
RECIKLI
Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

Itt Jártunk: Portugália

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

2. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

3. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

4. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

5. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

6. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

7. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

8. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

9. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

10. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

Műsoraink
2020.08.07. 18:35 Világszám - Inforádió
Portugália
2020.08.08. 10:05 Világszám - Inforádió
Azori-szigetek
2020.08.09. 10:35 Világszám - Inforádió
Portugália ism.
Közösség
Nap lánya

Már nem Hannah Montana

Szófelhő / Archív
--