Nemzeti emlékhelyek turistáknak is
[V.J.] publikálva: 2013-08-01 12:33:00 | Nyomtatás
A magyar történelem, a magyarság nagyjai emlékének ápolását kívánja népszerűsíteni a nemrég létrehozott Nemzeti Örökség Intézete, melynek mai első sajtótájékoztatóján Radnainé Dr. Fogarasi Katalin, az intézet elnöke beszélt a jövőbeli tervekről és a történelmi emlékhelyek fontosságáról.
A mai rendezvény apropóját a közelmúlt két fontos temetésének – Horn Gyula néhai miniszterelnök és Katona Tamás történész-politikus – szervezése adta. Magyarországon jelenleg 11 nemzeti emlékhelyet tartanak nyilván. A fővárosban ilyen a XIV. kerület, a Hősök tere, a Magyar Nemzeti Múzeum vagy például a Rákoskeresztúri Újköztemető 298-as és 300-as, 301-es parcellája. Vidéken ilyen többek között az ismert Mohács, Történelmi Emlékpark vagy a Pákozdi Történelmi Emlékpark.
Ezeknek az emlékhelyeknek nemcsak a nemzeti emlékezet szempontjából van nagy jelentősége, de – ahogyan azt a Világszám kérdésére válaszolva elnökasszony megfogalmazta – a Magyarországra érkező turisták számára is fontos célpontok. Éppen ezért fontos, hogy lehetőség nyíljon ezek bemutatására.
Ehhez szorosabb együttműködésre és célzott tudományos és ismeretterjesztő munkára, valamint marketingre is szükség van, ahogyan a világban ez természetes és bevett módszer.
Az intézet egyik célja, hogy a temetőkben sírkertekben található történelmi jelentőségű sírok és emlékhelyek látogatása nemcsak kegyeleti helyszín, hanem valódi történelmi emlékhely is legyen. Nemcsak a turisták hanem a fiatalok számára is.
Ennek jegyében a tervek között szerepel hogy a Fiumei úti temető is megkapja a nemzeti emlékhely rangját, ahol számos hazai történelmi személyiség, író, költő, tudós nyughelye található. A holokauszt 70. évfordulója alkalmából album jelenik meg a budapesti Salgótarjáni úti zárt zsidó temetőről és fontos megemlékezések lesznek az első világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Ki is az a Megan Ramsey?