Két hétre elkülönítik a magyar diákokat

Észak-Olaszországból tértek haza

[Farmosi Nóra] publikálva: 2020-02-23 23:54:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Megérkezett a budapesti Szent László Kórházba az a magyar diákokból és kísérőikből álló csoport, amely Észak-Olaszországból tért haza - közölte az M1 aktuális csatorna vasárnap este.


Korábban a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) azt közölte: a tizenegy magyar középiskolás diákot, valamint kísérőjüket és az autóbusz két vezetőjét két hétre elkülönítik. Az NNK közleményében azt írta: Lombardia tartományban rövid időn belül megtöbbszöröződött, 90-re emelkedett az igazoltan fertőzött esetek száma, és több északi tartományban is a betegek számának emelkedéséről adtak tájékoztatást.

A magyar iskolások szálláshelye mindössze 13 kilométerre volt a lezárt területtől, a tanulók sokat ingáztak tömegközlekedéssel Milánó északkeleti térségében a néhány hetes ott-tartózkodásuk ideje alatt. Ezekre a tényezőkre tekintettel, valamint a diákok és a magyar lakosság lehető legmagasabb szintű védelme érdekében hozta meg az NNK az említett járványügyi intézkedést - közölték.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Koronavírus: a WHO aggódik

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Bálnák a Parlamentnél
Plasztikmentes július
PÉNZTÁRCA
Most nagyot égett Barack Obama
Az elnök hitelkártyáját nem fogadták el egy étteremben
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Úgy láthatja New Yorkot, mint még soha
Kilátóterasz épül Manhattan fölött
RECIKLI
Hulladék farmerből egyedi divat
Különleges ötletek az Európai Hulladékcsökkentési Héten

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--