Afrikai művészek kaptak nagy lehetőséget
Ilyen volt az idei Velencei Biennálén
[Farmosi Nóra] publikálva: 2026-10-14 00:00:00 | Nyomtatás
A város szeptemberben is túlzsúfolt, így a mostani úton nem jártam a San Marco téren és a vaporettók közül is azokat választottam, melyek elkerülik a Grand Canalt. Persze a tömeget a Biennálén is hatalmas, de a nagy területen ez nem annyira zavaró, mint egy hajón szorongani. A Biennálé idén is nagyon népszerű, reggel már hosszú sor várja a viszonylag késői, 11 órai nyitást. Szerencsére a pavilonok közül majdnem mindegyiket meg tudtam nézni, bár idén a két fő helyszínen kívül nem sok helyre jutottam el.
A Velencei Biennále 61. Nemzetközi Művészeti Kiállítása, melynek címe „In Minor Keys”, Koyo Kouoh kurátori projektjéből született, akit 2024 novemberében neveztek ki a vizuális művészetek szektor művészeti igazgatójává, és aki 2025 májusában korai halálát lelte. A Biennale úgy döntött, hogy a kiállítást az általa már kidolgozott terv szerint valósítja meg, azzal a szándékkal, hogy megőrizze a kurátor vízióját és befejezze a művészekkel megkezdett munkát.A Biennálén több mint száztíz művész, ország és intézmény van jelen. Hét ország most először képviselteti magát: Guineai Köztársaság, Egyenlítői-Guinea, Nauru, Katar, Sierra Leone, Szomália és Vietnám. El Salvador pedig most először nyit nemzeti pavilont. A Biennálé november 22-ig látogatható.

Első teljes napomat az Arsenalében töltöttem. Ott, bár vannak országpavilonok is, főleg egyéni kiállítások láthatók. Rögtön az elején láttam meg a végül nekem talán legjobban tetsző műveket - Kaloki Nyamai (Kenya) óriás szőnyegeit. Néhány méterre egy újabb afrikai művész, a Dél-afrikai Mmakgabo Mmapula Helen Sebidi festményei láthatók - képein sűrű színek, összesűrített terek és egymásba fonódó alakok jelennek meg, ahol emberi, állati és ősökből eredő rétegek együtt léteznek.

A Biennálén a legextrémebb művészek és alkotások is bemutatkoznak. Az Arsenáléban ilyen például a luxemburgiak pavilonja, a La Merde című kiállítással. Aline Bouvy bemutatkozása még a sokat látott nézőket is meglepte. A szokatlan, nagyon provokatív témát alaposan körüljárták, kiadtak egy könyvet a Biennáléra és hát bemutattak egy nem túl könnyen emészthető filmet is.

Időhiány miatt idén a két fő helyszínen (Arsenále, Giardini) kívül csak egy, a Biennáléhoz csatlakozó kiállítást néztem meg, a Palazzo Mora-ban a Personal Structures címűt, erről is mutatok néhány képet.

A Giardini pavilonjai közül is kiemelnék néhányat.
A Spanyol pavilonban az 50.000 bolhapiacokon gyűjtött képeslapot másfél hónap alatt installálták, A témák szerint rendszerezett kiállításom, akár órákig el lehet bolyongani. A Magyar pavilonban Koronczi Endre Pneuma Cosmic című projektje látható, mely a légzésre, a szélre és a láthatatlan áramlások érzékelésére épül. Ukrajnából az Origami Deer (Origami szarvas) című műalkotás érkezett Velencébe, amely eredetileg a donyeci Pokrovszk városa közterén állt.


A Japán Pavilon szintén a részvételre épít, Ei Arakawa‑Nash japán–amerikai queer művész Grass Babies, Moon Babies című projektjével. A belépéskor a látogatókat arra kérik, hogy vigyenek magukkal egyet a 200 baba közül a pavilon pilotiszai, kertjei és belső terei között. A résztvevők a kollektív gondoskodás aktusában vesznek részt: pelenkát cserélnek a babákon, és aktiválnak egy QR‑kódot, amely minden baba születésnapjához egyedi „pelenkaverset” rendel.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás