Az égre néztek a Malév emlékezői

Egy éve, február 3-án állt le a magyar légitársaság

[szorenyi.p] publikálva: 2013-02-03 20:02:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Mintegy ezren emlékeztek a Malévra a magyar légitársaság leállásának egyéves évfordulóján vasárnap Budapesten, a Hősök terén. A résztvevők Horváth Charlie Nézz az ég felé dalát énekelték.


Az eseményen repülésbarátok mellett a Malév több egykori pilótája, légiutas-kísérője és más alkalmazottai is jelen voltak, köztük Leposa Edina pilóta, aki édesapjával, Leposa Attilával együtt repülte a svédországi Torpba a Malév utolsó, a leállás előtt a flottához tartozó repülőgépét február 21-én. Akkor Leposa Edina a közelkörzeti légiirányítástól úgy köszönt el, hogy Charlie Nézz az ég felé című dalából énekelt egy részletet.

A vasárnapi megemlékezésen ugyanezt a dalt a szerző Horváth Charlieval együtt énekelte el. A résztvevők a Hősök terén repülőgépet formálva álltak össze, és a sötétben a mobiltelefonjaikkal világítottak, miközben az utolsó Malév- járat rádióforgalmazását játszották le a hangszórókból. A volt alkalmazottak közül többen egyenruhában jelentek meg, több jelen lévő pedig malévos zászlókat, felfújható repülőket lengetett.

A Malév egy évvel ezelőtt, 2012. február 3-án reggel 6 órakor jelentette be, hogy 66 év működés után nem szállnak fel többet a cég repülőgépei. A flotta gerincét alkotó 18 Boeing 737 Next Generation gépből 14-et még aznap este az írországi Shannonba repültek a tulajdonos International Lease Finance Corporation székhelyére.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Kamu a Malév újraindulása?

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Hamarosan felhőszakadás lesz Budapesten
Gyülekeznek a viharfelhők és már dörög is.
PÉNZTÁRCA
Itt drágultak a legjobban a nyaralók
De még mindig a Balaton a király
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI

Itt Jártunk: Portugália

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

2. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

3. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

4. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

5. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

6. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

7. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

8. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

9. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

10. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

Műsoraink
2020.08.07. 18:35 Világszám - Inforádió
Portugália
2020.08.08. 10:05 Világszám - Inforádió
Azori-szigetek
2020.08.09. 10:35 Világszám - Inforádió
Portugália ism.
Közösség
Nap lánya

Tarzan lánya

Szófelhő / Archív
--