Durván terjed a titokzatos koronavírus

Ne utazzanak Vuhanba

[Kail] publikálva: 2020-01-22 09:57:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Négyszáz fölé nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma Kínában, ahol a járvány már az ország 13 régióját elérte - közölte a Nemzeti Egészségügyi Bizottság.


A betegség halálos áldozatainak száma kilencre nőtt a járvány kiindulópontjának számító közép-kínai Vuhanban, és csak kedden 149 új fertőzöttet diagnosztizáltak az országban, így az összes beteg száma 440-re emelkedett.

Bár a vírus terjedésének pontos útvonalát egyelőre nem sikerült tisztázni, fennáll a veszélye a mutációnak, ami a járvány terjedésének gyorsulásához vezethet.

Kao Fu, a kínai járványügyi központ vezetője kérdésre válaszolva elmondta: nem tudnak szuperfertőző - vagyis a vírust egyszerre több embernek tovább adni képes - betegről. A vezető azt is közölte: a fiatalok és különösképpen a gyermekek nem mutatkoznak érzékenynek a vírusra.

A Kínai Tudományos Akadémia, a hadsereg, valamint a sanghaji Pasteur Intézet szakértőinek közös kutatása arra világított rá, hogy az atípusos tüdőgyulladáshoz (Sars) hasonlóan denevérek lehetnek az új koronavírus (2019-nCov) természetes gazdaszervezetei. Az azonban egyelőre nem tisztázott, hogy mi volt a közvetítő a denevérek és az emberek között - derül ki a kutatók által kedden kiadott sajtóközleményből. A kutatási eredmények szerint az új koronavírus gyengébb ugyan a 17 évvel ezelőtt Kínában tomboló Sarsnál, de így is "súlyosan fertőző".

Különös aggodalomra ad okot, hogy a pénteken kezdődő holdújévi munkaszünet miatt jelentősen emelkedik az utasforgalom Kínában. A január 10. és február 18. közötti időszak számít idén a mozgó dátumú ünnep miatti utazási csúcsszezonnak. Ezalatt várhatóan mintegy 3 milliárd alkalommal kelnek útra az emberek országszerte különféle közlekedési eszközökön. Vuhanban óvintézkedések léptettek életbe: a repülőtéren és vasútállomásokon ellenőrzik az utasok testhőmérsékletét, és karanténba helyezik mindazokat, akiknél lázas tüneteket tapasztalnak.

A vírus néhány esetben már Tajvanon, Thaiföldön, Japánban, Dél-Koreában és az Egyesült Államokban is megjelent.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Már Japánban a rejtélyes kór

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A halak nem felejtik a katasztrófát
Még mindig ott a nyersolaj a tenger fenekén
PÉNZTÁRCA
Most nagyot égett Barack Obama
Az elnök hitelkártyáját nem fogadták el egy étteremben
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ha minket kérdez, ide idén nem utazik
Nyitnak, de azért nem lennénk nyugodtak
RECIKLI
Így randizunk vírus után
Ma még a Tinder is más

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--