Földrengés és Jézus kapcsolata

A torinói lepel lenyomatának újabb magyarázata

[szorenyi.p] publikálva: 2014-02-12 14:06:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Egy Kr. u. 33-ban Jeruzsálemet megrázó földrengés állhat a Jézus halotti leplének tartott torinói leplen lévő lenyomat kialakulásában - véli egy olasz kutatócsoport.


Egy Kr. u. 33-ban Jeruzsálemet megrázó földrengés állhat a Jézus halotti leplének tartott torinói leplen lévő lenyomat kialakulásában - véli egy olasz kutatócsoport.

 

A Torinói Műszaki Egyetem kutatócsoportja Alberto Carpinteri vezetésével mechanikai és kémia kísérletei nyomán állt elő azzal a feltételezéssel, hogy a Jeruzsálem jelenlegi óvárosának területén pusztított, Richter-skála szerinti 8,2 erősségű földrengés okozta neutronsugárzás idézte elő a leplen a jellegzetes lenyomatot, és ez vezette félre a kutatókat 1988-ban, amikor szénizotópos kormeghatározással 1260 körülire tették a lepel származásának időpontját. Tanulmányukat a Meccanica szakfolyóiratban tették közzé.

A torinói leplet nagy érdeklődés övezi azóta, hogy 1898-ban Secondo Pia torinói ügyvéd, amatőr fotográfus elkészítette róla az első fotókat. Azóta próbálták a szakemberek kideríteni, hogy valóban Názáreti Jézus halotti leple-e, mely korból származik, hogyan keletkezhetett a férfi testhez hasonló lenyomat rajta. Az 1988-ban elvégzett szénizotópos kormeghatározás nyomán svájci, brit és amerikai kutatók egymástól függetlenül arra az eredményre jutottak, hogy a lepel a középkorból, feltehetően az 1260 és 1390 közötti időszakból származik.

A 4,36 méter hosszú és 1,1 méter széles lenvásznon egy körülbelül 1,75 méter magas, szakállas férfi testének lenyomata látható, akit láthatóan megkínoztak: erre utalnak a fején, a kezén és a lábfején található sérülések, valamint egy szúrt seb a szív tájékán.

Más vizsgálatok szerint a lepel jóval idősebb lehet és a szénizotópos kormeghatározás hibás, mondván, a neutronsugárzás és annak kölcsönhatása más atomokkal új szénizotópokat hoz létre.

Ennek a neutronsugárzásnak az eredetére eddig senki nem talált magyarázatot. Carpinteri kutatócsoportja szerint a neutron-kibocsátásnak a forrásai azok a lökéshullámok, amelyek a földrengésekkor a földkéregben felgyülemlett energia felszabadulásakor keletkeznek. Feltételezésüket az úgynevezett piezonukleáris effektus kutatása nyomán kapott eredményeikre alapozták. (Ezt úgy szimulálták, hogy nagyon törékeny kőzetet zúztak össze.) Ebben a folyamatban gammakibocsátás nélkül keletkeznek neutronok.

A szakemberek szerint a Kr.u. 33-ban - nagyjából abban az időben, amikor Jézus élt - pusztított, Richter-skála szerint 8,2 erősségű földrengés elég erős lehetett, hogy a neutron-kibocsátás kölcsönhatásba lépjen a nitrogénatommal, elindítva olyan kémiai reakciót, amely a jellegzetes képet alkotta. Másrészt ez a kölcsönhatás okozhatta azt is, hogy a lenszálakon a 14-es szénizotóp emelkedett szintjét találták az 1988-as vizsgálatokon.

"Lehetségesnek hisszük azt, hogy a földrengések által fellépő neutronsugárzás idézhette elő a kép kialakulását a lepel lenrostjain és ez okozhatta a rossz szénizotópos meghatározást is" - idézte Carpinteri közleményét a ScienceDaily tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Hotel a szépkorúaknak
Egyedülálló egészségmegőrző program Szentgotthárdon
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Csábító Törökország
Szárnyal a török turizmus
RECIKLI
Bioüzemanyag sörmaradékból
Sörgyári tankolás

Itt jártunk: Moszkva

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Így mondják külföldiek, hogy cipőfűző

Vicces videót csinált a Középsuli

2. Most megtudhatja az igazat a Sound világáról!

De mit jelent az, hogy veretés?

3. Később kezdik ma a szexet

De miért?

4. Életfogytiglant kaphat a szexguru

Szexrabszolgákat nevelt és kínált

5. Melleket markolászott a lord

Szexuális zaklatás az elit szintjén

6. Ondóval töltött palacsintát kaptak a tanárok

Durva volt az iskolai főzőverseny

7. Mások jobban szerettek mint én

Az életműdíjas színész szerelmeiről

8. A királykisasszony és a sámán

Norvég tündérmese

9. 2500 dolláros büntetés egy csókért - videó

A vérmes bolgár sportoló esete a riporternővel

10. Szexi, vad, flegma vagy cuki?

Ismerjük meg a díjnyertes DJ-t!

Műsoraink
2019.07.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Szentpétervár
2019.07.20. 10:05 Világszám - Inforádió
Moszkva
2019.07.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Szentpétervár ism.
Közösség
Nap lánya

Meztelenül fesztelen

Szófelhő / Archív
--