Kétszer is volt a nyuszis magazin címlapján

Műsorvezetőként is szórakoztatta Zenebutik nézőit.

[superadmin] publikálva: 2016-11-17 01:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Villányi Andrea mind a három nagy magyar férfimagazin (Playboy, CKM, FHM) címoldalán feltűnt már. Természetes szépsége miatt nagyon népszerű volt.


Vetkőzött háromszor az FHM-nek, ebből kettő címlap volt, a CKM címlapján is kétszer volt látható, valamint a Playboy címlapján is kétszer láthatták a rajongói.

Andi jóval bátrabban szabadult meg ruháitól, mint zenésztársa Wiki! A legtöbb fotózásán a melltartóját is ledobta, de a két Playboyos fotózás alkalmával "évakosztümben" is láthatta a nagyközönség! Míg Viki a fenekére, addig Andi testrészei között a nem mindennapi kebleire a legbüszkébb - méreteik mellet főleg a tartásukra. Átlag feletti méretét a genetikának köszönheti, nyolcadik osztályos ballagása után vették fel végleges méretüket.

Bár sokan megvádolták, hogy nagyméretű mellei szilikont rejtenek, erre bizonyítékot soha nem találtak. A kebelcsoda büszke arra, hogy szilikonosnak nézik büszkeségeit.

Andi 2003 novemberében összeköltözött a Való Világ című magyar reality-show-ból ismertté vált, majd rap-énekessé előlépett Majkával. Ezután egy újabb Való Világ sorozatból megismerhetett résztvevővel, Frenkivel élt, de aztán vele is szakítottak.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Nem szégyenlős

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Indul a delfinöldöklés Japánban
Csapdába ejtve verik agyon
PÉNZTÁRCA
Kockázatcsökkentési tippek profiktól
Anyagi biztonság veszélyhelyzet idején
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ha minket kérdez, ide idén nem utazik
Nyitnak, de azért nem lennénk nyugodtak
RECIKLI

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.07.04. 18:35 Világszám - Inforádió
Tuvalu I.
2025.07.05. 10:05 Világszám - Inforádió
Tuvalu II.
2025.07.06. 10:35 Világszám - Inforádió
Tuvalu I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--