Kisléta polgármestere börtönben

A település vezetője csalás miatt állt bíróság előtt

[seifert.p] publikálva: 2016-09-30 07:48:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Fővárosi Törvényszék folytatólagosan elkövetett csalás és számvitel rendjének megsértése miatt, nem jogerősen négy és fél év börtönre ítélte, és öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisléta polgármesterét, Madácsi Imrét.


A törvényszék az ítéletről beszámoló, az MTI-hez eljuttatott közleményében M. Imreként jelölte meg az elsőrendű vádlottat, és nem közölte önkormányzati tisztségét, valamint a település nevét sem.

A bíróság O. Zsolt másodrendű vádlottat bűnsegédként folytatólagosan elkövetett csalás és számvitel rendjének megsértése miatt egy év nyolc hónap, két évre felfüggesztett, a harmadrendű vádlottat, K. Lászlónét pedig bűnsegédként elkövetett jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és számvitel rendjének megsértése miatt hat hónap, szintén két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.

A bíróság szerint a vádlottak csökkent munkaképességű dolgozóik után a központi költségvetésből jogosulatlanul igényeltek és jutottak támogatáshoz. A bizonyítási eljárás során "nagy számú tanú állt a bíróság rendelkezésére", akik elmondták, hogy kaptak munkát az elsőrendű vádlottól, de az okiratokon szereplő összegeknél általában kevesebbet kaptak a munkájukért.

Az ügyben a szakértő megállapította, hogy a vádbeli cégek a számviteli szabályok megsértésével működtek: nem feleltek meg a kedvezmények igényléséhez kapcsolódó valamennyi jogszabálynak, így nem voltak jogosultak a támogatásokra.

A büntetés mértékének megállapításakor a bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe az idő múlását, így az első- és a másodrendű vádlottra némileg a minimumérték alatti büntetést szabtak ki - írták.

Az ítélet egyik vádlott esetében sem jogerős, az ügyész súlyosításért, a minősítés megváltoztatásáért és vagyonelkobzásért fellebbezett, míg a vádlottak és védőik enyhítésért, illetve felmentésért nyújtottak be fellebbezést.

A bíróság csütörtökön úgy rendelkezett, hogy az elsőrendű vádlott előzetes letartóztatását a másodfokú határozat meghozataláig fenntartja szökés, elrejtőzés veszélye miatt.

Kislétán a polgármesteri feladatokat ideiglenesen Szabó László alpolgármester, háziorvos látja el.

Madácsi Imrét, Kisléta akkor még Fidesz-KDNP-s polgármesterét tavaly egy másik ügyben a Debreceni Ítélőtábla jogerősen egy év, két évre felfüggesztett börtönre ítélte kétrendbeli jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének büntette miatt.

A polgármester az ítéletről tájékoztatta a képviselő-testületet, de felmentésének kérdésében nem született döntés. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal akkor a bírósághoz fordult, amely kimondta, hogy az elítélt polgármester méltatlanná vált tisztségére. Kislétán így időközi választást írtak ki, és április 4-én több jelölt közül a függetlenként induló Madácsi Imrét nagy fölénnyel ismét polgármesterré választották.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A környezetbarát fűtésért
Minden harmadik fogyasztó fizetne
PÉNZTÁRCA
Futás a repjegy áráért
Nem igyekeznek fizetni a társaságok
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Már nem kell házasságlevél a közös szobához
Turistákat akarnak Szaúd-Arábiában
RECIKLI
Indiana és a magyar történelem
Magyarország két birodalom között

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--