Magyar fiatalok nélkül nincs magyar jövő
Több száz csapat vett részt a Határtalanul vetélkedőn
[Farmosi Nóra] publikálva: 2024-06-13 00:00:00 | Nyomtatás
A Nemzetpolitikai Államtitkárság a jövőben is mindent megtesz a Kárpát-medencei ifjúság támogatása érdekében, mert magyar fiatalok nélkül nincs magyar jövő – fogalmazott Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Határtalanul középiskolai vetélkedő szerdán tartott online nagydöntőjének megnyitóján.
A Határtalanul programhoz kapcsolódó középiskolai vetélkedő – amelyet évek óta megszervez az Államtitkárság – idén több mint 160 ezer diákot ért el.
Köszöntőjében az államtitkár úgy fogalmazott: „A Határtalanul program célja, hogy minden magyar fiatal iskolás évei alatt legalább egyszer, a magyar kormány támogatásával eljuthasson a szomszédos országok magyarlakta területeire. A Határtalanul középiskolai vetélkedő küldetése hasonló: lehetőséget teremteni a fiatalok számára, hogy megismerkedjenek, összemérjék tudásukat és erősítsék a nemzeti összetartozást.”
Az államtitkár gratulált a nagydöntőbe jutott 19 anyaországi és külhoni csapatnak és felkészítő tanáraiknak, hozzátéve: noha a csapatok különböző régiókból érkeznek – Erdélyből, Magyarországból, a Partiumból, Felvidékről, Vajdaságból, Kárpátaljáról és Horvátországból – összeköti őket magyarságuk és közös történelmi gyökereik.
A Határtalanul középiskolai vetélkedő nagyszabású Kárpát-medencei vetélkedősorozat, amelynek keretében a résztvevő magyarországi és külhoni csapatok történelmi, földrajzi és néprajzi kérdésekben mérik össze tudásukat. Az idei évben rekord számú, közel 400 osztály jutott a középdöntőbe, közülük 19 csapat a nagydöntőbe.
A verseny első helyezettje az Eötvös József Gimnázium (Budapest) lett, a második helyezett a Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium (Békéscsaba), a harmadik a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ (Eszék).
A győztes jutalma egymillió forint osztálypénz. A második és a harmadik helyezett 300-300 ezer forintot jutalomban részesül, a nagydöntős osztályok felkészítő tanárai pedig 100 ezer forint ösztöndíjat kapnak. A legjobb csapatok emellett részt vehetnek a Honfoglaló táborban augusztusban Noszvajon.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás