Milliókat kap Magyarország szépe

Döntő június végén

[Kail] publikálva: 2019-05-29 14:46:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Hatodszor választják meg Magyarország Szépét; a showműsorral egybekötött verseny döntőjét élőben közvetíti a Duna Televízió és a Duna World csatorna június 23-án.


A győztes több millió forint értékű nyereménnyel gazdagodik és lehetőséget kap arra, hogy Magyarországot képviselje a világ egyik legrangosabb szépségversenyének világdöntőjén, a Miss Worldön, amit Thaiföldön rendeznek meg december 7-én.

A szerdai budapesti sajtótájékoztatón bemutatták az idei verseny húsz indulóját, akik közül 16-an mérkőznek meg a Miss World világverseny hazai döntőjében.

A versenyre Csángó Tamás divattervező kézzel készítette el a több száz kristállyal díszített új koronákat. A döntő műsorvezetője az idén Rókusfalvy Lili és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie lesz.

Sarka Kata, a Magyarország Szépe Kft. tulajdonosa elmondta: "az elmúlt évek legerősebb mezőnye a mostani, a versenyző lányok többsége diplomás vagy felsőoktatási intézmény hallgatója, egészséges életmódot folytatnak és rendszeresen sportolnak".

A döntőben négy különböző öltözékben vonulnak végig a kifutón a versenyzők. A bikinis kör mellett nemzeti öltözetben és estélyiben is kifutóra lépnek a versenyzők, ez utóbbiakat Merő Péter tervezte. Az úgynevezett kreatív tour-ban minden lánynak más-más magyar divattervező készít ruhát. Az egyes körök után a zsűritől a két-két legkevesebb pontot kapó versenyző esik majd ki.

Június 22-én lesz látható A királynők útja című félórás háttérműsor, amely a verseny felkészülési időszakát mutatja meg a nézőknek.

A 20 kiválasztott lány júniusban felkészítő táborba megy Telkibe, ahol majdnem két héten át házi versenyeken vesznek részt. A televíziós döntőben már csak tizenhatan mérkőznek meg a koronáért. A verseny két udvarhölgyét is díjazzák.

Sarka Kata kiemelte, hogy a Miss World verseny egyik legfontosabb missziója a társadalmi felelősségvállalásra való figyelemfelhívás, a leendő győztesnek a világdöntőn is képviselnie kell az általa felkarolt jótékonysági kezdeményezést. Ezért a felkészítő táborban a Miss Charity alversenyen a jelöltek egyenként prezentálják a jótékonysági projektjüket, majd egymásra voksolva választják ki a legszimpatikusabb kezdeményezést.

Az érdeklődők a műsor honlapján tájékozódhatnak a versenyről, és ezen a platformon is támogathatják szavazatukkal a finalistákat. A legtöbb voksot kapó lány A legszebb mosoly cím birtokosa lesz.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Biciklin érkező elektromosság
Hogyan töltik a telefonokat Afrikában?
PÉNZTÁRCA
Csányi Sándor marad és beszélt szívműtétjéről
Politikai kérdésekre kitérő választ adott
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Cseresznyevirágzás Japánban - videó
Ezeréves hagyomány és országos hír
RECIKLI
Benzintartály volt az ülés alatt
Kelendő az ukrán benzin

Itt jártunk: Mexikó

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ő a legszexibb pasi az idén

Legalábbis a People magazin szerint

2. Napóleon-szakértő volt, szeretőt gyilkolt

Egy fiatal lány testrészei voltak a hátizsákjában

3. Újabb erőszakolási vád Polanski ellen

Az eset állítólag 44 évvel ezelőtt történt

4. Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

5. Lekapcsolták a pedofil oldalt a dark weben

Több száz gyanúsított van

6. 4500 dollárért kelt el Eva Braun bugyija

A legabszurdabb 2. világháborús árverési tárgy

7. Gyereklánnyal szexelt, három évet kapott

Szabolcsban történt, a kislány visszaszökött hozzá

8. A szarvasok párzása miatt lépni kellett

Korlátozzák a az erdőlátogatást a Mecsekben

9. Szexuális zaklatás - lemondták Domingót

Azt hitte, kölcsönös vonzalom volt

10. Öngyilkos lett az amerikai milliárdos

megrontás miatt volt előzetesben Jeffrey Epstein

Műsoraink
2019.11.15 18:35 Világszám - Inforádió
Mexikó I.
2019.11.16 10:05 Világszám - Inforádió
Mexikó II.
2019.11.17. 10:35 Világszám - Inforádió
Mexikó I. ism.
Közösség
Nap lánya

Dorina igazi vadóc nagy tervekkel

Szófelhő / Archív
--