Nagy László a bírókat okolja a kiesésért

A játékvezetők a Kielt segítették mindkét meccsen

[szorenyi.p] publikálva: 2013-04-28 10:06:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Veszprém játszott pirosban - MTI Fotó: Kovács Anikó

Nagy László, az MKB Veszprém válogatott átlövője szerint a THW Kiel elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntős párharcban a német sztárcsapat továbbjutásában nagy szerepük volt a játékvezetőknek is.


"Elképesztő két meccsen vagyunk túl a Kiel ellen. Nem ezt érdemeltük. Sajnálom, hogy egy Kielt így kell segíteniük a bíróknak! Botrány EHF..." - írta twitter-oldalán - utalva az Európai Kézilabda Szövetségre - Nagy, aki az első mérkőzésen 11, a szombati veszprémi visszavágón pedig öt gólt szerzett.

A két csapat első összecsapásán Németországban sokáig vezetett a Veszprém, de a játékvezetők a hajrában több kétperces kiállítással sújtották a magyar bajnokot, amely így egygólos vereséget szenvedett. A szombati találkozón kulcsfontosságú pillanatokban történtek hasonló esetek, a dán játékvezető páros számos ítéletével borzolta a hazai közönség kedélyét, a németek pedig ismét egygólos sikert arattak.

A Kiel végül kettős győzelemmel, 61-59-es összesítéssel jutott a sorozat kölni négyes döntőjébe.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Fergeteges záróbuli
Szép lányok és környezetvédelem az Irhás-ároknál
PÉNZTÁRCA
Szeptember 28-tól Magyarországon az iPhone5
A T-Mobile megtette bejelentését
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Budapesti híd a világ legszebbjei között
Az elsőt Szingapúrban keressék
RECIKLI
A legenda és a gyermekkorunk
Alpokalji búcsú Niki Laudától

Itt jártunk: Miami

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Lekapcsolták a pedofil oldalt a dark weben

Több száz gyanúsított van

2. 4500 dollárért kelt el Eva Braun bugyija

A legabszurdabb 2. világháborús árverési tárgy

3. Gyereklánnyal szexelt, három évet kapott

Szabolcsban történt, a kislány visszaszökött hozzá

4. A szarvasok párzása miatt lépni kellett

Korlátozzák a az erdőlátogatást a Mecsekben

5. Szexuális zaklatás - lemondták Domingót

Azt hitte, kölcsönös vonzalom volt

6. Öngyilkos lett az amerikai milliárdos

megrontás miatt volt előzetesben Jeffrey Epstein

7. A magyar úszó zaklatási ügyének részletei

Szexuális zaklatás miatt nem engedik haza Kenderesi Tamást

8. 21. századi mesevilág Budapesten

A cosplay-t aligha érti az, aki nem vesz részt benne

9. Így mondják külföldiek, hogy cipőfűző

Vicces videót csinált a Középsuli

10. Most megtudhatja az igazat a Sound világáról!

De mit jelent az, hogy veretés?

Műsoraink
2019.09.27. 18:35 Világszám - Inforádió
New Orleans
2019.09.28. 10:05 Világszám - Inforádió
Florida
2019.09.29. 10:35 Világszám - Inforádió
New Orleans ism.
Közösség
Nap lánya

Cara védjegye a bozontos szemöldöke

Szófelhő / Archív
--