Negyedáron aludni Svájcban

Kapszulahotel nyílt Luzernben

[Kail] publikálva: 2018-11-06 08:59:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A kis pénztárcájúaknak ajánlják a nemrég megnyílt luzerni Capsule Hotelt, ahol az utazók egy átlagos svájci szállodai éjszaka árának negyedéért tudnak megaludni.


A kapszulahotelek trendje Japánban indult el, ahol főleg helyhiány miatt találták ki, és elsősorban fiatalok veszik igénybe ezt a szállásfajtát. A  közelmúltban elkezdett terjedni a világ más részein is: 2018 elején Londonban nyílt meg egy hasonló szálláshely. Svájcban inkább a divatot követik ezzel az új szállodával, ami Luzern óvárosában, a vasútállomástól kevesebb, mint 10 perc sétára található.

Többféle kapszulaszobát alakítottak ki, némelyik kétágyas, a másik csupán egy személyre lett tervezve.  A legolcsóbbak ára 48 svájci franknál kezdődik, ami itt csekély összegnek számít. Minden kapszula tartalmaz ágyat, internet-hozzáférést, széfet, USB-csatlakozó pontot, tükröt és szabályozható fényű lámpát. Zuhanyzó és fürdőszoba is a turisták rendelkezésére áll. A standard „szobák” mellett van, amelyikben tévé is található, a „prémium kapszulák” pedig kicsit nagyobbak.

Forrás: turizmus.com

Fotó: Le News

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Repülő szoba Budapesten

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Soha nem volt még ilyen tavaszunk
Másfél fokkal melegebb volt az április az átlagosnál
PÉNZTÁRCA
Még ma is a malacperselyt favorizáljuk
Hogyan állunk az öngondoskodással?
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Menekülő csomag járvány idejére
Thaiföld most is várja a turistákat
RECIKLI
Így randizunk vírus után
Ma még a Tinder is más

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--