Nekünk is jó, ha támogatjuk Etiópiát

Etiópiában tárgyal üzleti lehetőségekről Szijjártó Péter

[T.Cseperke] publikálva: 2016-04-12 19:47:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Magyarország és az Európai Unió érdeke is, hogy az Etiópiában lévő több mint 820 ezer bevándorló és menekült rendezett és humánus módon élhessen az afrikai országban, és ne induljanak meg Európa irányába.


Ezért támogatta Magyarország, hogy az Európai Unió 745 millió euró segítséget nyújtson Etiópiának az Európai Fejlesztési Alapból, valamint 1,4 milliárd eurónyi humanitárius, alapvetően élelmezési célú támogatást is adjon a kelet-afrikai országnak - mondta etiópiai látogatásán Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter kíséretében Addisz Abebában tárgyal dr. Kiss Zoltán, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke és Balogh Sándor, a kamara szubszaharai tagozatának alelnöke is.

A miniszteri látogatás alatt magyar-etióp üzleti fórumot tartottak, amelyen 15 magyar üzletember vett részt. Ezen kiemelt helyen szerepelt az addisz-abebai tömegközlekedési rendszer fejlesztését magyar részvétellel. A Dunai Repülőgépgyár már megépített egy villamos prototípust közösen egy etióp gyártóval, jelenleg a sorozatgyártásról folynak tárgyalások az Eximbank bevonásával.

Szijjártó Péter fontos területnek nevezte még a vízgazdálkodást, ahol a magyar megoldásokat kiemelten keresik, továbbá a gyógyszeripart, és érdeklődést tapasztalt az elektronikus nyilvántartási rendszerek és az útdíjfizetési rendszer magyar fejlesztései iránt is.

A látogatáson a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) együttműködési megállapodást írt alá addisz-abebai partnerszervezetével. dr. Kiss Zoltán elnök kiemelte, hogy ez lehetőségeket nyit a bilaterális üzletek előtt, és van hova fejlődni, hisz a két ország közötti áruforgalom 2015-ben mindössze 1,19 millió dollár volt.

Annak érdekében, hogy a magyar termékek és szolgáltatások versenyképesek legyenek, az Eximbank 28 millió dolláros hitelkeretet nyitott az Etiópiában piacra lépő magyar vállalatok részére.

Magyarország újabb 30 felsőoktatási ösztöndíjat is felajánlott Etiópiának szeptembertől kezdve.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Vadállatok a nagyvárosban
Tragikus és vicces történetek karantén idején
PÉNZTÁRCA
Mínuszba került az olajár
Az eladó fizetnek a vevőknek
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Küldje a kutyát a boltba!
Kreatív ötletek karanténra

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.10.18. 18:35 Világszám - Inforádió
London V.
2024.10.19. 10:05 Világszám - Inforádió
London IV.
2024.10.20. 10:35 Világszám - Inforádió
London V. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--