Rejtélyes új égitest a Naprendszer peremén
Eddig nem tudtunk róla
[Kail] publikálva: 2019-02-25 17:22:00 | Nyomtatás
A Naprendszer eddigi legtávolabbi objektumára bukkant az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA egyik csillagásza.
Az újonnan azonosított égitest 140-szer távolabb van a Naptól, mint a Föld, és ha felfedezését hivatalosan megerősítik, ez lesz a Naprendszer legtávolabbi ismert objektuma - adta hírül a The Guardian című brit napilap.
Az eddig legtávolabbi ismert objektum, egy törpebolygó, amely a Földnél 120-szor távolabb van a Naptól, és amelynek a Farout (Távoli messzeség) nevet adták az után, hogy ugyanez a csillagászcsoport múlt év novemberében észlelte.
A most felfedezett legtávolabbi objektum az amerikai csillagászoktól a FarFarout - Nagyon távoli messzeség - becenevet kapta. Scott Sheppard, a washingtoni Carnegie Tudományos Intézet csillagásza bukkant rá, amikor csoportjával a kilencedik bolygó után kutatva csillagászati adatokat elemzett.
A feltételezett kilencedik bolygóról Sheppard kutatócsoportja úgy véli, hogy a Plútó mögött lehet a titokzatos Oort-felhőben. A bolygót még nem látták közvetlenül, de a Goblin törpebolygó, amelynek felfedezését ősszel jelentette be a kutatócsoport, úgy tűnik, hogy egy óriási, láthatatlan objektum gravitációs hatása alatt áll, ami megerősítette a csillagászokat abban, hogy létezhet a kilencedik bolygó.
"A FarFarout kissé rejtélyes. Nagyon halvány, észlelésünk képességének határán van" - magyarázta. Semmit nem tudunk pályájáról, csak azt tudjuk, hogy nagyon távol van. Hozzátette, hogy a további megfigyeléseikkel fognak többet megtudni az észlelt nagyon távoli égitestről. Ám évekbe fog telni, amíg a szakemberek képdsek lesznek meghatározni pályáját.Sheppard elmondta, hogy a FarFarout égitestre akkor bukkant, amikor egy múlt héten elhalasztott előadásának idejét arra használta fel, hogy intézetében adatokat elemezzen.
A Farout objektum a 2018 VG18 jelet kapta a nemzetközi csillagászati uniótól. Becslések szerint átmérője 500 kilométer, ami a Merkúr, a Naprendszer legkisebb bolygója egytizedének felel meg. A Farout törpebolygó lehet, mint a Plútó, amelynek átmérője mintegy 2400 kilométer. Hatalmas távolsága miatt a Faroutnak több mint ezer évre lehet szüksége ahhoz, hogy egyszer megkerülje a Napot.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás