Százmilliók a Tisza-tavi szabadstrandokra

A legdinamikusabban fejlődő régió

[Kail] publikálva: 2019-03-26 14:50:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Hétszázmillió forint kormányzati forrásból fejlesztik hét településen a Tisza-tavi szabadstrandokat, a beruházások a tervek szerint június 30-ra készülnek el - jelentette be a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács elnöke kedden Abádszalókon.


Piroska Miklós sajtótájékoztatón elmondta: a támogatói okiratok aláírása megtörtént, illetve folyamatban van. A települések - Abádszalók, Kisköre, Poroszló, Sarud, Tiszabábolna, Tiszafüred, Tiszanána - önkormányzatával a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Kisfaludy 2030 Zrt. írta alá vagy fogja aláírni a támogatói okiratot, egységesen, településenként 100 millió forint támogatási összeggel. Ismertetése szerint a Tisza-tó és az azzal földrajzilag szorosan egybefonódó Hortobágy térségébe mintegy 10 milliárd forint irányul turizmusfejlesztésre.

Emellett további 2,83 milliárd forint jut integrált térségi szintű termék- és szolgáltatásfejlesztésre, amelyből a Tisza-tó horgászturisztikai fejlesztésére 330 millió forintot nevesített a Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy, Tisza-tó kiemelt turisztikai fejlesztési térséget létrehozó, 2017-es kormányhatározat.

A Tisza-tavi térségben az országos átlagot jóval meghaladó ütemben, több mint 20 százalékkal bővült a kereskedelmi vendégéjszakák száma 2017-ben, a további bővülést azonban Piroska Miklós szerint hátráltatja a minőségi szálláshelyek korlátozott kapacitása. Mint mondta, ezen némileg enyhít majd, hogy a Kisfaludy program panziófejlesztési pályázatain több térségi szálláshely is sikeresen pályázott kapacitásbővítésre, fejlesztésre.

Kovács Sándor fideszes országgyűlési képviselő az eseményen a Tisza-tavat Magyarország legdinamikusabban fejlődő régiójának nevezte. A 2017-es kormányhatározatban nevesített fejlesztési projektek közül megemlítette egyebek mellett a Tisza-tavi kerékpározás infrastrukturális és szolgáltatásfejlesztését célzó, 21 települést érintő projektet, köztük a 28 kilométeres Hortobágy-Tisza-tó élménykerékpárutat 5 tematikus pihenőhellyel. Tisza-tavi tematikus szigeteket alakítanak ki és fejlesztik a vízi sétányokat, tanösvényeket Poroszlón, Tiszafüreden és Sarudon. Az Óhalászi-sziget fejlesztésével pedig 2020-ban kezdődik a cölöpházas élményfalu kialakítása. Kovács Sándor megjegyezte azt is, a Terület- és településfejlesztési operatív program turizmusfejlesztésre fordítható forrásai, valamint további költségvetési forrásból finanszírozott beruházások is erősítik a térség versenyképességét, és javítják turisztikai vonzerejét.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Erdő a falon
Lélegző és lélegzetelállító torony Kínában
PÉNZTÁRCA
Csak 15 ezer fölött kér pin-kódot
Áprilistól így is csökken a fertőzésveszély
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Mikor indulhat újra a turizmus?
Most minden szálloda zárva
RECIKLI
Hulladék farmerből egyedi divat
Különleges ötletek az Európai Hulladékcsökkentési Héten

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--