Kína műholdakkal keresi az eltünt repülőgépet

Módosították 10 műhold működését

[szorenyi.p] publikálva: 2014-03-10 17:19:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Kína módosította tíz műholdjának működését, hogy eredményesebben kereshesse a szombaton eltűnt utasszállító repülőgép roncsait - olvasható a kínai hadsereg honlapján.


A hsziani műholdmegfigyelő és -ellenőrző központ közlése szerint a nagyfelbontású felvételek készítésére és továbbítására alkalmas műholdakat a kutatás, illetve az időjárás-előrejelzés és a kommunikáció szolgálatába állították.

A fővárosi önkormányzat szintén hétfőn bejelentette, hogy jogi, pszichológiai és egyéb adminisztrációs segítséget, továbbá szállást nyújt azoknak, akiknek hozzátartozói a Malaysia Airlines légitársaság szombaton eltűnt Boeing 777-es típusú repülőgépén utaztak. Eddig öt szolgáltatói ponton 357 ember jelentkezett.

A kínai külügyi szóvivő sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a baleset több mint két napja történt, és Peking reméli, Malajziában megértik, hogy Kína - különösen a családtagok formációéhségét csillapítandó - fel tudja gyorsítani a kutatást.

A kínai közbiztonsági minisztérium külön vizsgáló csoportot küldött Kuala Lumpúrba. Időközben megállapították, hogy a korábbi közléssel ellentétben az MH370-es járatnak a két lopott európai útlevél tulajdonosán kívül nem volt olyan utasa, aki hamis úti okmánnyal rendelkezett volna. A kínai szakemberek malajziai kollégáikat segítve tovább dolgoznak a helyszínen.

A Hszinhua kínai hírügynökség jelentése szerint a vietnami védelmi minisztérium eddig három kínai hajónak adott engedélyt arra, hogy felségvizein kutatást végezzen. A kínai hajók éjszakai kutatásra alkalmas eszközökkel, búváregységgel rendelkeznek. Sajtójelentések szerint a térségben kilenc ország negyven hajója és 34 repülőgépe keresi a Boeing nyomait. A gépen összesen 239-en tartózkodtak, közülük 154-en voltak kínaiak.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ez volt az északi félteke legforróbb nyara
Harmadával csökkent a tengeri jég is
PÉNZTÁRCA
A Starbucksnak sikerült, a FIAT-nak nem
Adókedvezményről van szó
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Koccintás online
Ha már zárva a kocsma is

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--