Matolcsy megálmodta a turizmus jövőjét is

Tavaszra új törvény születhet

[szorenyi.p] publikálva: 2012-10-01 14:10:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Elkészült a nemzeti turizmusfejlesztési koncepció, a következő években a turizmus lehet a magyar gazdaság egyik legfontosabb húzóágazata a feldolgozóipar és a mezőgazdaság-élelmiszeripar mellett - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter éves meghallgatásán az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának ülésén.


A miniszter ismertette: a koncepció a kormány előtt van, két hét múlva a bizottság és a szakma is megismerheti. Az erre épülő új turizmustörvény tavaszra születhet meg. A koncepció legalább 10-15 évre szól, ezért alaposan meg kell vitatni, amire akár az év végéig is mód lehet - jelezte.

Ismertetése szerint az új turisztikai koncepcióban - mivel a hitelek eltűntek és megdrágultak - felértékelődnek az európai források. Mivel a fejlesztések mellett az adópolitikák is versenyeznek, új gazdaságpolitikai eszközökre is szükség van. Bár a turizmust és vendéglátást terhelő 27 százalékos áfa valóban a legmagasabb Európában, lehet, hogy mégsem azt, hanem inkább az élőmunka terheit kellene csökkenteni - fejtette ki Matolcsy György.

A miniszter egyébként elismerte, hogy idén a GDP stagnálni fog. Úgy fogalmazott""reméljük, év végére valahol 0 és 1 százalék között lesz a növekedése".

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Orángután-óvoda Nyíregyházán
A faj megmentésével próbálkoznak
PÉNZTÁRCA
Nagy a baj, már a spárgát is veszni hagyják
Nem éri meg betakarítani a termést Tengelicen
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A Rodoszi kolosszus nyomában
Egy mesés görög úti cél
RECIKLI
Az éltető metángáz
Hasznosítják a termálfürdő melléktermékét Túrkevén

Itt jártunk: Egyiptom

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Parlamenti szex a mosdóban

Okostelefonra vették a képviselői pásztorórát

2. Megfogta-e a püspök az énekesnő mellét?

Mutatjuk, mi történt

3. Csak ronda nőket meg pasikat mutathat a tévé?

Amikor túllépünk egy határon

4. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

5. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

6. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

7. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

8. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

9. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

10. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

Műsoraink
2018.12.14. 18:35 Világszám - Inforádió
Írország, Skócia
2018.12.15. 10:05 Világszám - Inforádió
Nagy-Britannia
2018.12.16. 10:35 Világszám - Inforádió
Írország, Skócia ism.
Közösség
Nap lánya

A rocksztár exfelesége

Szófelhő / Archív
--