Somló Iván Tamás 1947. november 14-én született Budapesten, saját szavai szerint egy erdélyi félzsidó családból származott. Szülei ötéves korában elváltak, testvérével újranősült édesapjuknál maradt. A Práter utcai általános iskola zenetagozatára járt, hegedülni tanult, majd tizenhárom évesen szaxofonra váltott. Még tucatnyi hangszeren játszott, a basszusgitártól a zongorán át a fúvós hangszerekig, de kedvence a szaxofon maradt. Heinemann Sándornak, a Royal Orfeum vezetőjének, a nagycirkusz karmesterének hatására beiratkozott az Állami Artistaképzőbe, cirkuszi zenebohóc lett.

A 68 éves zenész keddre virradóan hunyt el.

Rövid ideig az Atlas együttesben zenélt, Beatlest, Rolling Stonest, meg minden mást, amit a Radio Luxemburgban hallottak. Az akkor még amatőr Omegának 1964-től három éven át volt tagja, de az anyagilag sokkal jövedelmezőbb artista szakmával sem szakított és utazni is vágyott. A Luxor nevű zsonglőrcsoporttal körbeturnézta a világot, a cirkuszi szezonban - márciustól októberig - bohóckodott a hangszerekkel, a köztes időben "komolyan" zenélt itthon.

Az artistacsapat 1969-ben szétszéledt, Somló a Kex együtteshez csatlakozott. Zenéjük nem fért bele a hivatalos zenei ízlésbe, médiaszerepléshez nem jutottak, végül 1971-ben feloszlottak. 1972-től a Non-Stop együttes frontembereként lépett színpadra, a következő évben meghívták basszusgitárosnak a távozó Frenreisz Károly helyére az első magyar szupergroupba, a Locomotiv GT-be. A legenda szerint a hangszeren még nem igazán tudott játszani, de egy hónap múlva már kifogástalanul pengette.

Elsősorban az LGT énekeseként, basszusgitárosaként, szaxofonosaként írta be magát a magyar rock történetébe. Többek között ő szerezte a Ha a csend beszélni tudna, az Álomarcú lány, az Ülök a járdán, a Valamit mindig valamiért, a Boogie a zongorán, a Primadonna, a Nagyon kell, hogy szeress és az Annyi mindent nem szerettem még című slágerek zenéjét. Somló Tamás, avagy ahogy a szakma és a közönség is emlegette, "Artúr" kissé karcos hangja teljesen egyedi, azonnal felismerhető volt.

Az 1980-as évek elejétől az LGT turnéi egyre ritkultak, búcsúlemezük 1984-ben jelent meg. Az együttes az 1987-es tabáni koncert után felfüggesztette tevékenységét, jóllehet hivatalosan nem jelentették be feloszlásukat. 1992-ben emlékezetes búcsúkoncertet adtak a Nyugati pályaudvaron, 1997-ben Somló Tamás 50. születésnapját ünnepelték fellépéssel. 2007-ben a Szigeten arattak hatalmas sikert, 2013-ban újra összeálltak két koncertre az Arénában.

Somló Tamás anyagi gondjai miatt 1986-ban Dániába ment "vendéglátózni", egy külföldi zenészekből álló tánczenekarban énekelt és szaxofonozott, partikon, nagyobb rendezvényeken, hajókon léptek fel. Hat évig ingázott Budapest és Koppenhága között, mielőtt 1992-ben, Demjén Ferenc unszolására hazajött. Demjén Ferenc rábeszélésére és szövegírói közreműködésével jelentette meg 1992-ben első szólólemezét, a Som-lót, amelyet a Semmi cirqsz (1997), az 50mló koncert (1998), a Zenecsomag (2000), a Best of (2003) és az Egy adag somlói (2007) önálló albumok követtek.

Somló Tamás a magyar könnyűzenei élet szinte minden jelentős személyiségével dolgozott együtt, számtalan produkcióban működött közre. Ő énekelte az Álom című számot az 1996-os Elvarázsolt Edda-dalok albumon, a Patika (1996) című televíziós filmsorozat két betétdalát adta elő, szerepelt szerzeménye az 1999-es Hippolyt című filmvígjátékban. Jótékonysági koncerteken vett részt, rendszeresen fellépett nosztalgiakoncerteken és fesztiválokon.

A három eredeti LGT-tagból és egy tehetséges fiatal zenészből álló Zenevonat a legsikeresebb LGT-slágerekből állított össze koncertprogramot. Somló Tamást 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.

A zenélés mellett már ősz fejjel, 2004-ben kapott jogi diplomát, ennek megszerzését még az Omega együttes diplomás zenészei láttán tűzte ki céljául. Szintén jogász édesapja még megérte fiának diplomaosztóját, Somlót "szakmai ártalomból" a szerzői jogi kérdések foglalkoztatták.

Több kapcsolatból négy gyermeke, három fia és egy lánya született, édesanyjaként szeretett nevelőanyja száz éves. Ars poeticáját így fogalmazta meg: "rockzenésznek vallom magam, de mást is el tudok viselni. Minden zenét lehet jól csinálni, ízléssel és tudással".

Egyik utolsó interjújában azt mondta, hogy sosem fejezi be a zenélést, mert ez az élete. A Rolling Stones sem teszi csak majd akkor, ha az egyikőjük meghal a színpadon - mondta a HVG-nek még 2012-ben.

Búcsúznak tőle zenész társai is. Geszti Péter a 24.hu-n úgy fogalmazott, hogy minden emléke róla az elfogadásról szól.