Az oázis olyan sivatagi ökoszisztéma, állat- és növénytársulás, amely a tágabb földrajzi-ökológiai környezetre nem jellemző vízforrások források, kutak, folyók és mesterséges csatornák közelében alakult ki. A legfontosabb tényező tehát a víz, amely lehet felszíni, de törhet elő a mélyből is, és a víz alatti forrás akár több kilométernyi távolságban is lehet. Aki az oázisokat birtokolta, az rendelkezett a hatalommal. Egyrészt, a városok az oázisok mellé települtek (a Szaharában élők kétharmada itt él), hiszen ebben a jóval kellemesebb klímában lehetett túlélni a száraz és forró időjárást, másrészt a kereskedelmi karavánutak is itt álltak meg, itt fizettek vámot, a pénz pedig katonai és politikai hatalmat jelentett.

Az oázisok kialakulása egyébként hosszú időt vesz igénybe, a növényeknek szükség van a folyamatos vízutánpótlásra, mert ennek köszönhetően tudnak elterjedni a vízforrások körül, a kialakulásra így nem egyszer több száz évre is szükség van. Ennek van egy olyan következménye is, hogy bár sokakat talán meglep, az oázisoknak gazdag a növényvilága, noha az uralkodó a datolyapálma, levelei árnyékában fügét és citrusféléket is termesztenek.

A datolyapálma eredete nem ismert, de már mezopotámiai feljegyzések is vannak róla. Arab közvetítéssel egyébként mintegy ezer éve az európai kontinens déli részére is megérkezett. Ideális körülmények között kétszáz évig is elélhet. Mindenkinek meglehet próbálni az ültetését, a gyümölcs magját nedves, porhanyós kell tenni, majd a cserepet napfényes helyre állítani, így könnyen kicsírázhat.

Tunéziában számtalan nemzetközi hírű oázis van, Kebili, Tozeur, Douz, Tamerza, Mides, Chebika… A legelső tunéziai oázis, amelyet láttam, Chebika volt, nagyon jó döntésnek bizonyult. A hegységek határán fekvő Chebika, egészen pontosan a Djebel el Negueb hegy lábainál található oázisban vízesések is zuhognak, barlangok, sziklahasadékok, tavak varázsolják el a látogatókat. Az oázist arab nyelven a Nap Kastélyának is nevezik, ugyanis jóformán egész évben ragyog a nap felette.

Az ókorban római állomáshely volt. A római birodalom bukása után a környéket berber törzsek foglalták el, akik egy kis falut alapítottak. Évszázadokon keresztül éltek itt emberek, hála a víznek, amelyből ihattak, főzhettek, öntözhettek. Ám 1969-ben egy özönvízszerű esőzés elmosta a falut. (Ugye, ki gondolná, hogy a Szaharában vagyunk.) Az összeomlott házak maradványai, azok épen maradt falai ma is állnak. A sziklákkal körbevett oázisban számos filmet is forgattak már.

Az egyik legnagyobb oázis Tozeur, ahol órákig lehet sétálni a pálmaligetekben. A fa szinte minden részét felhasználták, leveleivel fedték a házakat, kosarakat, kalapokat, szőnyegeket fontak belőlük. Magja állati takarmányként szolgált, rostszálaiból pedig kötél és cipő készült. A datolyapálma a Koránban is szerepel, a Bibliában is, továbbá a zsidó kultúrában is különleges szerepe van.

Csodálatos látvány a fürtökben lógó datolya, gyümölcse 4-5 cm hosszú, fényes héja alatt édes gyümölcshús rejtőzik, magja hosszúkás. Sokféle fajtája van, mindegyik más-más időben érik.

Az egyik leghíresebb fajta a Deglet Noor. A datolya számos módon felhasználható, lehet belőle szirup, süteménytöltelék, likőr, a tevekaravánok utazói pedig előszeretettel tartották maguknál szárított formáját, nem foglalt sok helyet, hosszan elállt és magas volt a kalóriatartalma. Létezik dél-európai datolya is, bár ez nem vetekedhet az ázsiaival és afrikaival, mivel az öreg kontinensen nem érik meg tökéletesen a gyümölcs.

A datolya pozitív egészségügyi hatásairól pedig közmegegyezés van a szakemberek között. Bélpanaszokra, légzési panaszokra kitűnő, tartalmaz B-vitamint, kalciumot, magnéziumot, foszfort, rezet, káliumot, cinket, vasat. Vértisztító hatású és segíti a szervezet regenerációját.

Az oázisban élő kedves házigazdák egyébként a végén még azt is megmutatták, hogyan szüretelik a datolyát. Hát így, ahogy a képen látható. Mint a mókus fent a fán.